Egy sztárüjforma csolovek kricsálása

A legújabb galaktikás fordításom egy Hugo-díjra jelölt novella a skót Ken MacLeod tollából az aktuális számban. Nem tudom, a Hugónál mik az elvárások, megnyeri-e vagy sem, az Óvakodj a vörös törpétől mindenesetre egy kellemes, helyenként rejtőjenői hangulatú űrcsibésztörténet, tulajdonképpen huszonegyedik századi írói eszközökkel és kelléktárral az űropera-romantika újjáélesztésére irányuló érdekes kísérlet, ahol a szögletes állú WASP-hőst némileg emberibbnek ható, deheroizált figura helyettesíti. Még nem láttam a ma megjelent magazint és benne a szerzővel készült interjút (Csordás Attila faggatta), és az arcára is lusta voltam eddig rákeresni a gúgl képkeresővel, de a novella hangvétele alapján ide a rozsdást, hogy vagy tetoválása van, vagy piercingje, vagy Ferrarija. A Kozmonauták vára című regény iránt viszont határozottan felkeltette az érdeklődésemet.

Minden bizonnyal. Ez nem egy Szever Ganszovszkij-i matematika, bár ha osztanék-szoroznék, elképzelhető, hogy kiderülne, helyes a számítás, én azonban arról a bizonyos három hétről beszélek, amely hétfőn fog letelni, amikor is megjelenik a legújabb Metagalaktika. Bizony, ezt egy lelkes olvasó valóban örökkévalóságnak érezheti. Azóta két borítót is láthattunk, a második verzióról lemaradtak a magyar írók, viszont már feltüntették, hogy ez a kilenc és feledik szám. Természetesen értem, hiszen elmagyarázták, hogy miért nem a tizedik (az is lesz majd), csak attól félek, hogy ezzel az ötlettel még inkább adjuk azok alá a lovat, akik az újraindulás óta eltelt már majdnem két év után is egyfolytában hasogatják a szőrszálat és műnosztalgiával telve pocskondiáznak, ha szegény magazinról van szó. Na, itt a borító; szerintem mutatós.

És akkor itt ragadom meg az alkalmat, hogy kipipáljam a Novellaajánló kategóriát, amellyel mostantól hagyományt teremtettem, és tömören összegezzem, hogy Ellen Klages novellájában kistestvért fog rendelni a család a neten.

______________________________________________________________

Ma pedig olyan hihetetlen dolgot láttam, hogy a legszívesebben kölcsönkérnék sezlonytól egy „armany” címkét, és ideragasztanám.

A hozzám legközelebb eső antikvárium bánatomra néhány nap múlva bezár, ezért tízforintokért kótyavetyélik el a maradék könyveket. Éppen kallódott a zsebemben egy ötszázas; gondoltam, benézek, hátha kapok érte egy komplett feketegalaktika-sorozatot. Nem volt szerencsém, viszont a foghíjas könyvespolcokon az ismerős betűk láttán megdobbant a szívem. Csakhogy! A betűk egy bizonyos Minerva családi évkönyv címapjáról bazsalyogtak rám.
Ebből az évkönyvből (Minerva Kiadó, 1976.) megtudható, hogy lehet kötni-horgolni vagy hatékonyan krunplit pucolni, és ami érdekes, egy bizonyos Dr. Major Klára szerkesztette. Élek a gyanúperrel, hogy a hölgy azonos D. Major Klárával, akinek a könyve, a Tegnapról holnapra legkedvesebb olvasmányaim közé tartozott, amikor még egyszámjegyű volt az életkorom, és felnőtt fejjel láttam csak be, hogy a sci-fi köntösbe bújtatott ismeretterjesztés tulajdonképpen a kommunizmus leplezetlen népszerűsítése, rendkívül tanulságos és szórakoztató módon.
Aztán három polccal arrébb, senki sem fogja elhinni, de megint észrevettem a galaktikás betűtípust, mégpedig Hernádi Gyula A boldogság templomai c. könyvén (megjelent a Magvető Kiadó gondozásában 1986-ban). Szegény Gyuszi bácsi fantasztikumhoz fűződő viszonyát, azt hiszem, e helyütt szükségtelen taglalnom.