'Olvasmányélmények' kategória archívuma.

A fantasztikus irodalom legjobbjai

2008. április. 10. Olvasmányélmények, Listák és SFblogs Toplista-ban. 8 Hozzászólás

Az Sfblogs toplista csúnyán felsült harmadik fordulója után egy hálásabbnak ígérkező negyedik fordulóban sorakoztatom fel a jelöltjeimet. Időközben az InterGalaktika közösségi oldalon egyre-másra születnek a legjobb regények és novellák toplistái; kíváncsi vagyok, hányan veszik majd a fáradságot, hogy ebbe a kissé komplikáltabbnak tűnő játékba is beszálljanak. Ha akad még valaki, akinek nem ismerősek a játékszabályok, itt elolvashatja azokat. Nagyon jók a kategóriák, főleg az tetszett, hogy Merras különválasztotta a legérdekesebbeknél a magyarokat és a külföldieket. Lássuk hát az én kedvenceimet!

LEGJOBB MAGYAR SCI-FI SZERZŐ

Dévényi Tibor 30 pont
Szentmihályi Szabó Péter 25 pont
Tőke Péter 20 pont
Laczkó Géza 15 pont
D. Németh István 10 pont

LEGJOBB KÜLFÖLDI SCI-FI SZERZŐ

Robert Sheckley 30 pont
Fredric Brown 25 pont
H. G. Wells 20 pont
Jack London 15 pont
Sir Arthur Conan Doyle 10 pont

Még mielőtt valakinek eszébe jutna hirtelen felindulásból dikszva… diszkvafili… diszkvilafi… kizárni a versenyből a negyedik helyezettemet, gyorsan beszúrok egy képet a jó öreg Jack védelmében:

Jack London fantasztikus művei

LEGJOBB MAGYAR SCI-FI REGÉNY

Dévényi Tibor: Hová lett Artúr? 30 pont
Nemes László: Mélyhűtött szerelem 25 pont
Tőke Péter: Óriásvilág 20 pont
Szentiványi Jenő: A kőbaltás ember 15 pont
Zsoldos Péter: A Viking visszatér 10 pont

LEGJOBB KÜLFÖLDI SCI-FI REGÉNY

Szever Ganszovszkij: Három nap egy esztendő (Шаги в неизвестное) 16 pont
Robert Sheckley: Kozmikus főnyeremény (Dimension Of Miracles) 14 pont
Anthony Burgess: Gépnarancs (A Clockwork Orange) 13 pont
Fredric Brown: Marslakók, mars haza! (Martians, Go Home) 12 pont
Jack London: Ádám előtt (Before Adam) 11 pont
Pierre Boulle: A majmok bolygója (The Planet Of The Apes) 10 pont
Herbert George Wells: A láthatatlan ember (The Invisible Man) 9 pont
Aldous Huxley: Szép új világ (Brave New World) 8 pont
Boris Vian: Öljünk meg minden rohadékot! (Et on tuera tous les affreux) 7 pont

LEGJOBB MAGYAR NOVELLA

Dévényi Tibor: Császárhús 20 pont
Pap Viola: Aggteleki emlék 18 pont
Gergely Mihály: Kozmolingvo 16 pont
Szentmihályi Szabó Péter: Időharang 14 pont
Laczkó Géza: Akárki János úr a jégkorszakban 12 pont
D. Németh István: A hat számjegyű hölgy 11 pont
Csernai Zoltán: Kövek 9 pont

LEGJOBB KÜLFÖLDI NOVELLA

Ray Bradbury: Az űrhajó 20 pont
Robert Sheckley: Érzel valamit, amikor ezt csinálom? 18 pont
Bo Stenfors: A robot 16 pont
Robert Silverberg: Parányok vándora 14 pont
Isaac Asimov: A két évszázados ember 12 pont
Bob Shaw: Régmúlt napok fénye 11 pont
Ursula K. LeGuin: Az út iránya 9 pont

LEGJOBB NOVELLÁSKÖTET

Dévényi Tibor: Képtelenségek a XXI. századból képekkel 30 pont
Tőke Péter: A nyevigák 25 pont
Robert Sheckley: Ugyanaz duplán 20 pont
Ötvenedik 15 pont
Szentmihályi Szabó Péter: 101 mini sci-fi 10 pont

LEGJOBB TEREMTETT VILÁG

(Na már most: én nem szeretem az univerzumteremtő ezeroldalas műveket. Ezért nálam a „teremtett világ” helyébe inkább elképzelt, jövőbeli, földi társadalmak illetve helyszínek léptek.)

Aldous Huxley: Szép új világ 24 pont
George Orwell: 1984 22 pont
Anthony Burgess: Gépnarancs 20 pont
Sam J. Lundwall: Visszatérés a Földre 18 pont
K. W. Jeter: Szárnyas fejvadász 2. – Az emberi tényező 16 pont

LEGJOBB IDEGEN FAJ

A szaponinok Kurd Lasswitz A szappanbuborékon című novellájából 30 pont
A vogonok, Douglas Adams teremtményei 25 pont
A yassaccaiak a Titanic csillaghajóból 20 pont
A venopirok D. Németh István Humánus alapjából 15 pont
A Főkormányzók A gyermekkor vége c. Clarke-regényből 10 pont

LEGJOBB REGÉNYSZEREPLŐ

Kicsi Alex (Gépnarancs) 24 pont
Debreczeni Titusz (Hová lett Artúr?) 22 pont
Roy Neary (a Harmadik típusú találkozások regényváltozatából) 20 pont
Challenger professzor (Conan Doyle: Elveszett világ, Méregövezet, Amikor sikoltott a Föld) 18 pont
Sam Small (Eric Knight novelláinak és kisregényeinek hőse) 16 pont

LEGJOBB FŐGONOSZ (KARAKTER / FAJ / SZERVEZET)

A marslakók a Marslakók mars haza! c. Fredric Brown-regényből 24 pont
A marslakók a Világok harcából (H. G. Wells) 22 pont
A láthatatlan ember, Griffin (H. G. Wells) 20 pont
A Párt az 1984-ből (George Orwell) 18 pont
Carmody Ragadozója a Kozmikus főnyereményből (Robert Sheckley) 16 pont

Isteni inváziók - Philip K. Dick élete

2008. február. 19. Olvasmányélmények-ban. 0 Hozzászólás

Befejeztem Lawrence Sutin könyvét Philip K. Dick életéről. Az egyik legnagyobb bajom vele az, hogy túl hosszú: mire a végére értem, már-már elfelejtettem a benyomásaimat is, amik olvasás közben értek. Kezdeti fanyalgásomat a felénél óriási lelkesedés váltotta fel – akkor szinte habzsoltam az oldalakat, és nagy volt a kísértés, hogy a kellemes csalódás hatására tüstént írjak is egy magasztaló ismertetőt, ám a könyv harmadik harmadára ez a lelkesedés ahogy jött, úgy le is lohadt, és onnantól igen nyögvenyelősen ment az olvasás.

Mondhatnám, hogy az Isteni inváziók még így is remek, de tulajdonképpen nem a könyv érdekes, hanem Philip K. Dick élete volt az, ebből pedig talán többet (értsd: jobbat) is ki lehetett volna hozni. Haszontalan volt a gyermekkor túlzottan részletes ecsetelése, inkább életrajzírói erőfitogtatásnak tűnt nekem, hasznos volt viszont az, hogy bepillantást nyerhettem azoknak a könyveknek a cselekményébe illetve keletkezésük körülményeibe, amelyeket eddig nem olvastam (márpedig rengeteg ilyen van, nem vagyok az a kimondott Dick-guru). Aztán a vége felé az egész átcsapott tömörített ám erőszakos műelemzősdibe valamint Dick látomásainak és megvilágosodásainak aprólékos taglalásába, és itt mint olvasó már elvesztettem a lábam alól a talajt. Nem érdekelnek a 74-2-3 eseményei, ismeretük nem fokozza a műélvezetet, teljesen érdektelenek a számomra. Különben is az a probléma a cuccosokkal meg alkeszekkel folytatott beszélgetésekben, hogy ha az enber nincs ugyanazon a bódulati szinten, mint ők, jószerivel érthetetlenek és semmitmondóak világmegváltó gondolataik, ha ellenben ugyanaz az enber hasonló állapotban van velük, sokkal jobban lekötik saját briliáns eszmefuttatásai, és púp a hátán a másik fél bölcselkedése.

Philip K. DickAhhoz mindenesetre meghozta a kedvemet a könyv (és ez mindenképpen pozitívum), hogy az eddigieknél alaposabban elmélyüljek Dick munkásságában, csakhogy ehhez az kellene, hogy egyrészt kétszer annyit keressek, mint most, ráadásul dolgoznom se kelljen, így az Agave gondozta életműsorozatot ne csak megvásárolni tudjam, hanem rá is érjek elolvasgatni. Meg aztán sok egyéb kitűnő író akad rajta kívül; nem szabad azt hinnünk, hogy Dick az egyetlen nagy zseni és mindenki más egy tehetségtelen pancser.

Eddig is szerettem az írásait, ám a kedvenc szerzőm ezek után sem lesz. Különcségét mindenesetre értékelem a science fictionben. Szabados életvitele, szertelen viselkedése által kirí a többi közül, sf-íróknál ez a fajta felelőtlen magatartás ritka, akár a sziámi hármasikrek. Fórumokat olvasgatva azt tapasztaltam, hogy a scifi-kedvelők felháborodnak, ha alkoholizmus vagy pláne droghasználat kerül szóba, a tudományos fantasztikum elnevezést egyre gyakrabban félreértelmezve, félredefiniálva a legszigorúbb tudományosságot és komolyságot kérik számon a zsáneren, és szembeötlő, hogy a sci-fi írók maguk is eléggé fegyelmezett személyiségek.

Bár a Trombitásban ülve ez utóbbiban néha azért kételkedem. :P

A megtévesztő látszat ellenére ez a bejegyzés nem Philip K. Dickről szól

2008. február. 12. Olvasmányélmények, Az Élet, a Világmindenség meg Minden és Önfény-ban. 3 Hozzászólás

Olvasgatom ezt az Isteni inváziókat, Philip K. Dick életrajzát. Vettem pénzért. Megemlítettem a Solarián, hogy majd elmondom a véleményemet róla, csak hát nehezen haladok: kevés időm és lehetőségem adódik önfeledten olvasgatni. Most arra álltam rá, hogy hétfőn és szerdán este hat és hét között foglalkozom vele: ekkor két óra között van hatvan perc üresjáratom. A mellettem levő teremben ilyenkor egy álló órán keresztül torkaszakadtából számol egytől nyolcig Karel Gott zenéjére egy repedtfazék hangú, középkorú aerobic-oktató, kezdtem már megzakkanni ettől a monotóniától, legalább van valami, ami feledteti. (Tudom, a vécén is lehetne olvasni, de oda a kisalakú Kozmosz Fantasztikus Könyveket viszem, mert ha ne adj’ isten mással is kell törődnöm, a Kiskozmosz az egyetlen, ami méreténél fogva nem billen le a vécépapírtartóról.)
Eleinte kétségeim voltak: nem tudtam, Lawrence Sutin mit éltet jobban: Ph. K. Dick írói zsenialitását magasztalja-e vagy a saját önéletrajzírói tehetségét fitogtatja. Ám most, hogy már csaknem az egynegyedénél járok, azt vettem észre, hogy egyre rosszabbul esik, ha eljön a tizenkilenc óra, és le kell tennem.
Sok haszontalan infó van benne, ám az vitathatatlan érdeme a műnek, hogy a segítségével kissé jobban képbe kerülök PKD-t illetően.

Na. A százharmincharmadik oldalon, amikor már-már kezdem elveszíteni a fonalat a címek között, mintegy foghegyről megjegyzi Sutin, hogy a regények cselekményének összefoglalásai megtekinthetők hátul, az “Időrendi áttekintés”-ben. Ez nem árt, nyilván nem olvastam minden Dick-regényt, nyilván nem is fogok. Gyanútlanul megpörgetem hátulról a lapokat, hát mit látok? Hogy benne vagyok a könyvben! Ez fasza! A 437. oldalon ott figyel a nevem!

Mások szemében ez persze hülyeségnek tűnik, ám én sok tekintetben megrekedtem egy hatéves gyerek szintjén, így bizony jóleső elégedettséggel tölt el, hogy egy Philip K. Dickről szóló könyvben ott virítok én is. Igaz, statisztaszerep csak ez, ám ezekben a sanyarú időkben, amikor sem lelkileg, sem szakmailag nem állok a helyzet magaslatán, kissé mégis megnyugtat.

Hasznos tagja vagyok a társadalomnak!

Az elmúlt év öt legmeghatározóbb könyve (játék)

2008. január. 31. Olvasmányélmények és Listák-ban. 10 Hozzászólás

Elért engem is, sheenardnak hála az internetesnapló-írók közt terjedő legújabb játék, amikor is fel kell sorolni, melyik volt az az öt olvasmányélmény, amely a legnagyobb hatással volt rám az elmúlt évben. Éppen nekem való feladat, mivel szeretek könyvekről irkálni, úgyhogy örülök, amiért Sándor rám is gondolt – ja, ugyanis a felsorolás végén ötfelé kell tördelni és öt enbernek tovább kell adni a stafétabotot.

2007 első hónapjaiban a legmeghatározóbb olvasmányélményem a Kismamák nagykönyve volt, ugyanis 2006. december 22-én született meg a fiam, Benedek. Közröhej tárgya lettem, amikor az első alkalommal, hogy egyedül fürdettem, kiraktam a kiskád mellé a könyvet, és abból puskáztam, milyen sorrendben és milyen mozdulatokkal mossam meg a gyerek kurta végtagjait.

Bihari Klára Elvált asszony című regényét is tavaly olvastam el; előzőleg csak novellákat olvastam az írónőtől, ám azt jó sokat, és imádtam őket. A regény, ki merem jelenteni, egy hálaisten volt; rögtön be is kellett szereznem egy másik példányt, mert a húgom kölcsönkérte és nem volt hajlandó visszaadni. Igaz, hogy egy az egyben női regényről van szó, konyhaablak-távlatból (© by balfrász), csakhogy Bihari Klára nőalakjai nagyon is jól tudják, hol a helyük. Hiteles karakterábrázolás, érdekessé tett hétköznapiság, sanyarú sorsok életszerű bemutatása – alighanem el fogom olvasni az írónő összes művét.

Corinne Hoffmann Afrikai szeretők c. regénye azért volt emlékezetes, mert ennyire egy könyvön sem rágtam be 2007-ben, mint ezen. Maga az alapötlet érdekesnek ígérkezett, kellő hírverés meg hallelúja meg vivát meg hogy-volt-ozás is kerekedett köré, én barom meg bevettem a maszlagot, hát a guta majd’ megütött, amikor olvastam. Egzotikusnak szánt ám teljesen érdektelen és valós élményeken alapuló, szarul megírt történet egy elkényeztetett, hülye, hisztis szőke picsáról, aki fekete faszra vágyott, ezért feleségül ment egy maszáj faszihoz, utána meg sajnáltatja magát a könyvben, pedig semmi különös nem is történik, csak amire az átlagenber számíthat ilyen esetben, annak is a kábé egynegyede. A könyvnek lettek később folytatásai, koppintásai, sőt film is készült belőle, olvassa el és nézze meg az, akinek két anyja van. Fos.

Joan Slonczewski – Na, ez is nő? Mi van már! – Ajtó az óceánba c. könyve az előzőeknél is meghatározóbb. Majdnem egy évig kotlottam rajta, intim viszonyba kerültem vele; azóta is tukmálom, de egyik ismerősöm sem hajlandó elolvasni, pedig bejegyzést is írtam róla egy kicsit lejjebb.

Antal József Diagnózisának már a beszerzése sem volt egyszerű; a születésnapomra könyörögtem ki a húgomtól márciusban. A könyv írójának akkoriban olvasgattam a naplóját és a könyvismertetőit a neten, és akkor még nem is sejtettem, milyen népszerű lesz azok körében is, akiknek nem rokonszenves a szerző és akik nem olvasták el a művet. Nekem nagyon tetszett, de nem írtam róla a blogomban, mert addigra már millió másik véleményt lehetett róla találni.

Az az öt enber pedig, akinek továbbadom a feladatot: kitsilatzi, bellamaria, corpus, JudLorin és Skip Donahue a.k.a. SpencerOlham. Nosza!

Emberi test, agy helyett számítógéppel?

2007. november. 21. Olvasmányélmények és Csak science fiction-ban. 3 Hozzászólás

Miközben szerte a blogvilágban sorra születnek az ismertetők és vélemények a magyar fantasztikum legújabb műveiről, nekem még mindig temérdek bepótolnivalóim akad. Sok szerzőnek sok könyvéről csak azóta szereztem tudomást, hogy belekeveredtem ebbe a netes társadalomba, egy évvel ezelőtt még egyáltalán nem voltam ellátva információkkal. Igazából nem a megjelenésük, hanem a beszerzésük időpontja szerint kerülnek fel a könyvek a várólistára, tehát úgy lenne az igazságos, ha egy tegnap beszerzett könyv nem előzné meg az egy hónapja vásároltat, ezúttal azonban kivételt tettem.

Még 2003-ban jelent meg Cs. Szabó Sándor Prón – A programozott klóntermék című kisregénye a Parakletos kiadó gondozásában. (Sándort az interneten szs becenéven, a Cherubion Kiadónál pedig A. Taylor Crabe álnéven lehet ismerni.) A könyv jellegéből adódóan nem fog szembejönni velünk az átlagos könyvpalotákban, ha valaki kíváncsi rá, bizony utána kell járni, hol kapható. Az pedig, hogy sikerült a várólista elejére szemtelenkednie, annak köszönhető, hogy hazafelé menet beleolvasgattam, mégis milyen lehet… és véletlenül nyitva maradt százharminc oldalon keresztül.

Ha valaki félne attól, hogy esetleg nem kötné le egy egyházi közegben játszódó, keresztény témájú science fiction, ne tegye! Számomra éppen hogy egzotikus fűszerezést kapott ettől a kisregény, ráadásul, mivel a szerzője roppant otthonosan mozog ebben a közegben, nyugodtan és természetesen kezeli a cselekményvezetést.

A Jupiter Prone Company kifejleszti a prón nevű „terméket”, amely tulajdonképpen egy tetszőleges viselkedésmintákra beprogramozható mesterségesintelligencia-számítógépagy emberi szövetekből klónozott, világoskék testben. A mi prónunk, Huxley egy fiatal tiszteletes, Leslie L. Howard mellé kerül – programozásánál fogva akár ideális lelkész lehet. Közös munkájuk, kalandjaik a Jupiter holdjain – tehát egész életük – nem mentes a súrlódásoktól. Lez atya különben rendkívül rokonszenves fiatalember, az olvasónak nem esik nehezére, hogy már az első lapokon megszeresse. A remek alapötlet mellett számos kisebb ötlet kerül elő néhány oldalanként, hogy a Jupiter holdjai közt játszódó történetet még fantasztikusabbá és egyúttal még hihetőbbé tegye. A stílus lendületes, gördülékeny, könnyen olvasható, ráadásul ízlésesen teletűzdelve elmés humorral, amelyek egyike sem buta, öncélú, erőltetett poénkodás, hanem a hangulatot tökéletesen kiszolgáló, természetes szellemesség.

Szabó Sándortól ez volt az első olvasmányélményem, és nem bántam meg, hogy ezt választottam. Habár ennek az lehet a hátulütője, hogy megemelkedett élvezetszint-elvárásaim keletkeztek a szerzővel kapcsolatban, ezért más munkái (amelyek közt, úgy hallottam, nem egy makroSF is található) talán nem fognak ennyire tetszeni. De én még ezt sem bánom. Sci-fiben nekem nagyon nehéz a kedvemre tenni; a Prón írójának ezzel a könyvvel mégis sikerült. Ahogy mondani szoktam: ez a kisregény egy hálaisten.

Úszóhártyás kvéker leányzók ruha nélkül

2007. október. 7. Olvasmányélmények és Csak science fiction-ban. 19 Hozzászólás

Néhány szó egy napokban megjelenő könyvről.
(Igazából a Solarián szerettem volna hozzászólni, mert láttam, hogy olyanok is vannak, akik várják és olyanok is, akik minden bizonnyal el is fogják olvasni, csakhogy valami miatt nem tudok belépni, sőt még újraregisztrálni sem tudok kamu névvel.)

Én má olvastam. Jobb a Génszimfóniánál, sok tekintetben, ami azért érdekes, mert a Génszimfóniánál jóval hamarabb íródott, még a nyolcvanas évek elején-közepén. Szerény véleményem szerint eleve hiba Slonczewski műveire a hard-sf címkét ragasztani: ilyen esetben a megszállott rajongóban máris bizonyos megemelkedett élvezetszint-elvárások keletkeznek, és persze J-Slo ötleteit nyomban szigorú tudományos górcső alá veti, amelynek aztán rögvest negatív kritika lesz a vége. A Génszimfóniában sem a nanobútorokat, sem az érző, értelemmel bíró szabadgépeket, sem az egysejtű intelligencia létjogosultságát nem támasztotta alá meggyőző (és sokak számára érdektelen ill. érthetetlen) tudományos maszlag, és nagyon úgy érzem, hogy hard sf-címke nélkül ez nem is lett volna annyira zavaró. Az Ajtó az óceánba ilyen szempontból lényegesen kikezdhetetlenebb.

A Génszimfóniánál egy kicsit zavart, hogy a szereplők közül egy sem volt, akit igazán megszerettem vagy megutáltam volna. Az Ajtó…-ban ezzel szemben sokkal emberibbek a figurák, talán ez annak is köszönhető, hogy egymást nem tekintik eleinte annak a két faj képviselői, és eme vélemény ellenkezőjéről szeretnének meggyőződni (az Ivadékok legalábbis, a valedoniak kevés kivétellel leszarják).

A Reagan-korszakban, amikor a mű nagy nehezen megszületett, mindenki gyanús volt, aki úgy vélte, a csúnya komcsikkal békésen is szót lehet érteni, s mivel az óceánvilág lakói ilyenek, eleinte nem is nagyon tetszett a kiadóknak az első néhány változat. J-Slo ilyenkor mindig visszaült pepecselni pacifista-antimilitarista, feminista ökoscifijén. Csiszolgatta nyolc évig. A nők jogai abban a korban különben mellékesek voltak, a nukleáris tél fenyegető réme sokkal jobban aggasztott mindenkit. Érdemes tehát ezen keletkezési körülményeket is figyelembe venni a mű olvasásakor.

Jómagam az aprólékos világleírásoknál többre tartom az egy ötletre kihegyezett, kevés szálon futó, csattanós, száznyolcvan oldalas regényeket (mint pl. A Technicolor időgép, A láthatatlan ember, A majmok bolygója vagy A boldogságcsináló), ám aki szeret elszöszmötölni kitalált világok kinézetének, működésének, szokásainak felfedezésével, annak szerintem tetszeni fog ez a könyv is. Mivel én írok róla először kedvcsinálót, néhány dolgot megvitathatunk majd kommentben.

Egy elveszett film nyomában

2007. augusztus. 24. Olvasmányélmények és Mozgóképvilág-ban. 14 Hozzászólás

Ha el kellene készítenem a kedvenc íróim tízes listáját, a skót Irvine Welsh előkelő helyet foglalna el rajta. Welsh műveinek hitelesen csengő hangja arra enged következtetnem, hogy ugyanonnan érkezett, ahonnan „hősei”, a skóciai munkásosztály (vagy inkább munkanélkülisegélyes-osztály) alkoholista, drogfüggő, kilátástalan jövőjű huszonéves fiataljai. Az írónak a Trainspotting című mű hozta meg az elismerést és az áttörést (magyarul a Trivium adta ki), ez laza szerkesztettsége miatt talán nem is annyira tekinthető regénynek, inkább novellafüzérnek, amelyet inkább a vissza-visszatérő szereplők közös élményei és emlékei tesznek összefüggő történetté. A műből az alapos megnyirbálás ellenére hangulatos – azóta az általam röhejes kifejezésnek tartott „kult” kategóriába sorolt – filmet készített Danny Boyle, a 28 nappal később rendezője, Ewan (Obi-wan!) McGregor főszereplésével: a filmet „A ’90-es évek Mechanikus narancsa” szlogennel hirdették a moziplakátok, jómagam erre figyeltem fel legelőször. És mielőtt az iménti, hármas sf-összefüggést tartalmazó mondat láttán meglepetten felkiáltana cOrpus barátunk, hogy e sorok írója még egy ilyen senkiházi proló tróger bagázsból is tud sci-fit csinálni, közlöm, hogy még el sem kezdtem igazán. :)

A történet folytatása is megjelent magyarul Pornó címmel (Konkrét Könyvek), ez a már sokkal inkább regényszerkezetű mű tíz év múlva kezdi el követni ismét a szereplők sorsát, ám a kettő között a Trivium Kiadó megjelentette A nagyokos seggfej című kisregény mellett rengeteg novellát is tartalmazó Acid House-t, és a címadó novella bizony igenis fantasztikum, méghozzá testcserés! Coco Bryce, a piálós, erőszakos futballhuligán betépve ballag haza egy viharban, és tudata egy villámcsapást követően helyet cserél egy Tom nevű, abban a pillanatban született kisbabáéval. A fiatalember testébe zárt kisbaba viselkedése inkább csak a haverok és a barátnő számára megdöbbentő (a barátnő tulajdonképpen örül is, hogy a pasijából innentől kezdve olyan embert faraghat, amilyet szeretne), a kis Tom édesanyja egy kissé több meglepetésben részesül – Cocóról magáról nem is beszélve. A kisbaba igencsak szomjazza az alkoholt, merevedése támad, amikor a fiatal nő a hasikája alját puszilgatja, és egy idő után úgy dönt, megszólítja a lányt, hogy adjon neki „rendes kaját”, vigye el focimeccsre (ahol természetesen nem érdekli a mérkőzés, ellenben agresszívan méregeti az ellenfél szurkolóit), és ne akarjon olyan „nyálas gecit” nevelni belőle, mint az „apja”, aki szerinte „egy köcsög”. Felszínes sci-fi műveltségével megpróbálja elhitetni Jennyvel, hogy ő csodagyerek, azért tud beszélni, a lány ezt készséggel elhiszi neki. Nem árulom el a történet végét, akinek felkeltettem az érdeklődését, olvassa el maga! :D

A fantomfilm plakátjaCsakhogy. Nemrég tudtam meg, hogy ebből a műből is készült film, méghozzá nem a napokban, hanem 1998-ban, Ewen Bremner főszereplésével (aki Spudot játszotta a Trainspottingban, bár én inkább egy Begbie-féle fazont tudtam volna elképzelni erre a szerepre), éppen ezért nem értem, hogy én erről miért nem tudtam! Mivel mostanában sem időm, sem idegzetem nincs utánajárni, annyi a kérésem, hogy akit érdekel a dolog, és valahogy hozzá tudna jutni ehhez a filmhez, az ne feledje, hogy a biztonsági másolata barátkozási alapnak első osztályú lehet… :mrgreen:

Fend kiling dorong le varrata ka ite tíe

2007. augusztus. 17. Olvasmányélmények és Mozgóképvilág-ban. 11 Hozzászólás

Azaz: “Íme az egyetlen, aki több, mint te vagy.” E szavakkal emelt az ég felé egy csöppséget az apja Nyugat-Afrikában. Nem tudom, olvasóim közül hány embernek mond valamit az a cím, hogy Gyökerek. Gyermekkoromban kedvelt sorozatom volt a tévében (nyolc részes; az amerikaiak az ilyet minisorozatnak nevezik), és azóta is várom, hogy talán a Filmmúzeum hajlandó megismételni vagy esetleg a Marco Polóhoz hasonlóan ezt is kiadja valaki DVD-n. A legszomorúbb az egészben, hogy amikor 2005-ben Angliában jártam, a kezemben volt: pimaszul olcsón árulta egy használtdévédé-bolt, és én tulok nem vettem meg, máig sem tudom megmagyarázni, miért (megvettem viszont öt fontért a Star Trek mozifilmsorozatot videokazettán, díszdobozban: akkor még magam sem tudtam, hogy a két sorozatnak lesz majd egy közös pontja).

A sorozat alapjául szolgáló Alex Haley-regényt azonban gyakran elolvasom; megkülönböztetett helyet foglal el a könyveim között. A történetet, családregényről lévén szó, nehéz feladat dióhéjban összefoglalni. Az a lényege, hogy egy Dzsuffure nevű, gambiai faluból a rabszolga-kereskedők 1767-ben több társával együtt elhurcolják Kunta Kintét, a tizenhét éves mandinka fiatalembert. (Az ő – régi és új – életéről szóló részek különben a legélvezetesebbek.) Kunta Toby néven kezdi meg rabszolga-életét, és az utolsó pillanatig sem adja fel a reményt, hogy egyszer majd viszontláthatja otthonát, görcsösen ragaszkodik nyelvéhez és szokásaihoz. Leszármazottai egyre jobban adaptálódnak, és szépen sikerül is beolvadniuk az amerikai társadalomba, a Kuntától hallott kifejezéseket és történeteket persze rendre továbbörökítik. Mintegy hat-hét generáció múlva aztán megszületik Alex Haley, a könyv írója, aki több, mint tíz évig tartó aprólékos és fáradhatatlan nyomozás után összeállítja a családfát, összerakja a mozaikdarabkákból a történeteket, majd Afrikába is eljut, ahol egy törzsi mesemondó, ún. griot csodák csodája! ősapjáról, Kuntáról is mesél…

LeVar Burton vizor nélkülTermészetesen megoszlanak mind az olvasói, mind a kritikusi vélemények arra vonatkozóan, hogy az elkészült regényben mennyi a valóság és mennyi a fikció. Nyilván az utóbbi van túlsúlyban, a párbeszédek, a kalandok többnyire fiktívek, a genealógiai adatok alighanem pontatlanok, de valójában nem is a dokumentumszerű hitelesség és a megcáfolhatatlan bizonyítékok adják a mű varázsát, hanem az, ami engem, fehér fiút is meghatott, több millió amerikai feketét pedig ráébresztett, hogy voltaképpen mindannyiuk ősapja ugyanazon az úton érkezett az Újvilágba, a gyökerekről nem érdemes elfeledkezni. A könyv nem mellékesen a legjobb történelmi regény a rabszolgaságról.

S hogy miért mesélem ezt egy olyan helyen, ahol leginkább sci-fi rajongók fordulnak meg?
Tessék csak alaposan szemügyre venni a főszereplőt!
Na, ki ez a színész?

Kontrairodalmi ellenmester-antikurzus

2007. július. 22. Olvasmányélmények és Minősíthetetlen idiotizmus-ban. 10 Hozzászólás

Érdekes gondolatkísérletre hívom az olvasót. Nemrég a Solarián egy melegrekorddal kapcsolatban tett hozzászólásom után jutott az eszembe, hogy bizonyos regényhősök jellemén, motivációján, esetleg az őket körülvevő világon egy hangyányi változtatást eszközölvén totálisan hazavághatjuk SF&F alapművek jónak ígérkező ötleteit, de olyannyira, hogy azt követően szegény szerző lelkiismeretesen átgondolt történetét már ne is lehessen érdemben folytatni. Ezt szeretném most illusztrálni néhány példával, aztán, akinek van kedve, beszállhat a mókába.

– Anyám, tudod, ki megyen az Arrakisra ilyen dög melegben! – méltatlankodott Paul.
– Igazad van, fiam – felelte Jessica.

Dűne

„Kell nekem egyáltalán ez a vacak? – tapogatta tűnődve a zsebét Bilbó. – Minek? Úgysem hordanám; nem vagyok buzi!”
Azzal bevágta a gyűrűt a tó vizébe.

A hobbit

– Hol vannak a szalagok? – kérdezte vészjósló hangon Vader nagyúr.
– Alulról a második fiók jobboldalt – felelte a parancsnok.

Star Wars

„Bekaphatja Nagy Testvér is a f***omat” – gondolta Winston, és kikapcsolta a televíziót.

1984

Ma pedig azt olvastam az újságban, hogy J. K. Rowling nem zárja ki egy nyolcadik HP lehetőségét…
Na, ahhoz kellene egy hasonlóan ötletgyilkos mondat!

Kezét csonkolom, Sheenard bácsi!

2007. május. 2. Olvasmányélmények és Csak science fiction-ban. 8 Hozzászólás

A csonkolás művészeteA tudományos-fantasztikus irodalom talán leghálásabb műfaja a novella. (Ezt nem én találtam ki, de attól még okos gondolat.) Tény, hogy a részletes világleírások vagy a hőseposzba illő cselekménybonyolítás szerelmeseit is megszámlálhatatlan remekművel tette boldoggá a science fiction, egy-egy új ötletet mégis ebben a műfajban lehet a legeredményesebben bemutatni, kiaknázni. A csonkolás művészetének szerzője, Szélesi Sándor (azaz Anthony Sheenard) is elsősorban novellistának tartja magát, az ő műveiből szerkesztett válogatás olvasásának élményeit szándékozom ezúttal pofátlanul az olvasóimra tukmálni.

Mivel novellákról elég nehéz spoilermentes kedvcsinálót rittyenteni, nem is térnék ki külön-külön mindegyikre. A kötet novelláinak egyik közös erénye az, hogy mentesek a szájbarágós magyarázatoktól. A napjainkban még nem létező (vagy nem megszokott) herkentyűket, elképzeléseket könnyed természetességgel mintegy megemlíti bennük az író, így egyetlen alapötleten sem érződik erőlködés, még kevésbé erőltetés. A személygépjárművekkel például nem parkolnak, hanem leszállnak a Határértékekben, ahol borkommandósok vizsgálnak egy magyar borospincét. És ha éppen a magyar borokról szóló elbeszélés került szóba: nagyon sok műre jellemző még a Sz. Sz. P-es „Magyarok az űrben”-kaliberű gondolatokat és nézeteket idéző magyar környezet, magyaros témaválasztás, magyar múlt és jövő (hoppá, ide akkor el is fér egy dicséret a borítótervért). Az is érződik, hogy a szerzőt módfelett érdekli a történelem, a nemzeti hagyományok, szívesen eljátszadozik az alternatív múlt gondolatával, és a politika is foglalkoztatja, ám a fent említett írótól eltérően nem politizál túlságosan tolakodóan.

A leginkább talán a Lázadás a Holdon c. novellában érhető tetten a történelem szeretete. A függetlenedésre vágyó telepesek zavargásának hírére hazatér a Hold elnöke. Csak elsütök már egy spoilert: miután a tudomására jut, hogy a lázadókat két cseh vezeti, kikapcsoltatja mesterséges gravitációt, ugyanis a csehek negyedik defenesztrációként ismét ki szándékozzák tessékelni a politikus urakat a városháza ablakán. Ennél a történetnél nekem különösen az tetszett, hogy a Holdon nem létezik globalizáció vagy akár uniós törekvések, éppen ellenkezőleg: a nemzetek megpróbálnak minél jobban elkülönülni egymástól az új világban.

Nem tudom, kinek az ötlete volt éppen A csonkolás művészetét választani a gyűjteményes kötet címéül, mindenesetre a magam részéről telitalálatnak tartom, hiszen úgy alakult, hogy ez a szösszenet lett a személyes kedvencem. Tanár feleségem, aki a kelleténél többször kényszerül érintkezni a minket majdan eltartó generációval, gyakran aggodalommal gondol arra, hová vezethet a testékszerek minél lehetetlenebb helyekre történő installálása, én pedig szívesen riogatom őt Szélesi víziójával, nevezetesen azzal, hogy eljön még az idő, amikor nem a piercing lesz a divat, hanem valami sokkal bizarrabb testdíszítési mód. Minden ezzel kapcsolatos tudnivaló a csonkolóművész és ifjú kuncsaftja közötti párbeszédben hangzik el.

A gourmie látogatásában LÉNY van! Mikor már kezdtem azt hinni, hogy a sci-fi írók el is felejtették, hogy a műveikben LÉNYT szerepeltessenek. Földi hősünk egy mindennapos főzőműsorban szerepel vendégként, ám amennyire hétköznapinak és érdektelennek indul a műsor, annyira polgárpukkasztóan morbid ínyencségek kerülnek végül szóba (már ami a vendéglátók táplálkozási szokásait illeti).
Ugyancsak remekül kiszolgálja a meghökkenést a kezdeti természetes, családias hangnem a kísérletező kedvű kisgyermekeket szerepeltető Hogyan készítsünk magunknak házi kedvenceket című novellában. Az ajándékok fölött érzett gyermeki csalódás megvillantása azt hiszem, sokunk számára ismerős emlékeket idéz. A végkifejlet kiszámítható, mégis hatásos.
A Mi a nevük a ciklonoknak? rendkívül tanulságos, szerintem minden szereplője megbánta volna, hogy Evelynnel packázott, ha marad idejük bármit is megbánni.
Az örökség című darabot első olvasásra időkapus játéknak vélem, ám ez a novella (több társával együtt) szinte kívánja, hogy többször is elolvasgassam, ha teljesen meg akarom érteni.

Ezzel az odavetett megjegyzésemmel azt is elárultam, hogy könnyednek egyáltalán nem nevezhető olvasmánnyal van dolgunk, ugyanis mindegyik darab elég szigorú odafigyelést igényel, ám éppen ezért nem is lehet – vagy legalábbis nem érdemes – kutyafuttában végignyargalni rajtuk. Víz mellett, félliteres rumosüveget dédelgetve, tömegközlekedési eszközökön vagy feleségduruzsolás ködköpenyében pedig egyenesen ellenjavallt az olvasása. Magyarán: meg kell adni a módját, tisztelettel kell bánni vele, s ha így teszünk, remekül szórakozhatunk. Kiegyensúlyozott ritmusa, helyenként sejtelmes hangulata és a dahli meglepetéseket garantáló, végsőkig tartogatott csattanói könnyen felismerhetővé teszik majd az író stílusát a későbbiekben megjelenő művekben is, és ez egy díjat nyert szerző esetében nem csupán hasznos, hanem egyenesen elvárás is lehet.

A XIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jártunk

2007. április. 14. Galaktika, Olvasmányélmények, Az Élet, a Világmindenség meg Minden és Ősenberes-ban. 8 Hozzászólás

Mint jó apuka kivittem ma délben a családot a Könyvfesztiválra, ragadjon már ránk egy kis kultúra. Természetesen a Galaktika standját kerestem fel először, de Attila nem volt ott, Sheenard pedig csak három órára volt meghirdetve.

Körbenéztünk a nagy tobzódásban, én pedig vettem könyvet!!! vjiking ajánlotta a legelső ősenberes post hozzászólásaiban William Golding: Az utódok (The Inheritors) c. regényét, amit én eddig nem ismertem, az Európa pedig most adta ki újra. Ezt a szerencsét! Már alig várom, hogy olvashassam!

A gyermek viszont fél három körül jóllakott a szellemi táplálékkal, és szauruszkakas-hangján jelezte, hogy inkább menne már, mert másfajta táplálék sem jönne roszul. (Konkrétan: cici. Nagyon gyakran gondol a cicire, szerintem Flesyvel jól megértenék egymást.) Nem baj, nekem úgyis megvan a dedikált Csonkolás még a februári íróolvasóról, már csak meg kellene írni róla az olvasmányélményt és felrakni ide. Szerintem napok kérdése. Azt fogja követni a Diagnózis (amit a testvéremtől könyörögtem ki a születésnapomra), utána pedig nyitok ősenberes kategóriát, és megírom a kedvcsinálót Az utódokról is, azt szerintem egy maratoni fürdés vagy vécénülés alatt lelegelem.

Benedek nagyon rázendített a kijáratnál, erre mit ad isten, pont szembejött Göncz Árpi bácsi, a legnagyobb tícsör (egyébként ő fordította Az utódokat is), és rámosolygott a kisbabánkra!!!
Remélem, ez a mosoly alapvetően meghatározza majd a gyerek fejlődését.

Díjak kerülnek kiosztásra (de nem a Zsoldos!!!)

2007. március. 9. Olvasmányélmények és Listák-ban. 17 Hozzászólás

Két napig kettesben voltam itthon a fiammal, és amikor éppen a lóbőrt húzta, gondoltam egy merészet. Bár tudom, hogy  az ilyen tettek általában sokak nemtetszésével szoktak találkozni, mégis összeállítottam a kedvenc tudományos-fantasztikus könyveim listáját. De nem ám az első három helyezettet írom ide, hogyisne! Rögtön az első tízet! Minden különösebb köntörfalazás nélkül a lista a következő:

  1. Dévényi Tibor: Hová lett Artúr?
  2. Szever Ganszovszkij: Három nap egy esztendő
  3. Robert Sheckley: Kozmikus főnyeremény
  4. Anthony Burgess: Gépnarancs
  5. Fredric Brown: Marslakók, mars haza!
  6. Jack London: Ádám előtt
  7. Pierre Boulle: A malymok bojgólya
  8. Tőke Péter: A nyevigák
  9. Herbert George Wells: A láthatatlan ember
  10. Aldous Huxley: Szép új világ

Néhány dolgot viszont érdemes tisztázni a listával kapcsolatban. Először is, ha valaki úgy gondolja, hogy eszembe sem jutott volna listát készíteni, ha nem olvasom a Pop, csajok, satöbbit, akkor igaza van. Kamaszkoromban is az Adrian Mole… hatására kezdtem el naplót vezetni (újévi fogadalmakkal, ahogy illik!); hízókúráim előtt többnyire Krúdyt olvasok; amikor a régi szép időkben betértem egy poharazóba, hogy leformázzam a vincsesztert, mindig volt nálam egy Hajnóczy összes; amikor pedig az Amerikai psychót olvasgattam, [moderated by siteowner. Höhö].

Másodsorban: a lista nem tartalmaz semmiféle minősítést irodalmi érték és írómesterség-beli tudás vonatkozásában. Megfigyelhető volna azonban a párhuzam a helyezések és a könyvek újraolvasásának száma között, amennyiben el lenne helyezve egy okos kis számláló az agyamban, amely ezt az adatot rögzíti. (Nincs ilyen számláló, még fel sem találták.)

Végezetül azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy a listában kizárólag SF jellegű művek találhatók; máshogyan festene, ha beletűzdelném a nem-SF kedvenceimet is. Ha ti is kedvet kaptatok hasonló listák készítéséhez, akkor uccu! Írhattok ugyanilyet filmekről is, nem bánom, csak az ne legyen benne, hogy “az én kedvenc filmem pont tegnap ment a moziban…”, mert attól a guta megüt.

Kinek végül dús leve csordul Isten szakállal övezett száján

2007. február. 25. Olvasmányélmények, Gépnarancs és Megemlékezések-ban. 4 Hozzászólás

1917-ben ezen a napon született egy kitűnő író. Noha sajnos őt már senki nem bírhatja szóra, sikerült egy találkozót megbeszélnem a Karóva tejbárban egy (szerencsére) halhatatlan teremtményével, Alexszel, úgyhogy ketten fogunk megemlékezni róla. A megemlékezés a Solarián is olvasható (sőt elsősorban ott), ám ha idekeveredne olyasvalaki, aki (már vagy még vagy véletlenül) nem látogatja a nevezett oldalt, éppúgy részesülhessen igenis! Sosem lehet tudni, talán akinek elsőre nem volt türelme az írásaihoz, most kedvet kap, és újból nekiveselkedik. Legott át is adom a szót Alexnek, hiszen mégiscsak ő az illetékes:

Clockface

- Az a csolovek, akinek zsiznyéről és rabótájáról az alábbiakban a ti két Alázatos Narrátorotok varittyolni fog, igen sztárüj lenne, ha nem szólítja magához 1993-ban a Bóg. Pont máma van 90 éve, hogy megszületett a jó öreg Manchesterben, Ó testvéreim, és eredetileg a John Wilson ímját kapta szerető efjétől és emjétől. Vallásos családja kívánságára papnak tanult, csakhogy nagyon rendetlen forma málcsik lévén nem fűlt a foga az ilyen vallásos véscsekhez, ezért a Manchester Egyetemen folytatta a skólavólát.

- Alex…

- Amellett, hogy ezen a mésztón ismert meg egy csinos fiatal gyévocskát, aki később a felesége is lett, horrorsón lediplomázott angol nyelvből és irodalomból. Amerikai katona ljúgyik a második világháborúban megtilitolizták a feleségét, aki később jobblétre szenderült a sok megpittyelt Yank Generaltól azaz konyaktól, íróforma csolovekünkről pedig a doktor megállapította, hogy bolsoj daganat van a mózgjában, és hogy az 1960-as esztendőt már meg sem igen éri, merthogy igen szkóró be fog krepálni. Na, hát erre mint a bezúmnüj vetette bele magát a rabótába…

- Kicsi Alex…

- Na? Mi legyen?

- Szeretném, ha hagynál egy kicsit engem is szóhoz jutni. Egyrészt közösen kell megemlékeznünk, másrészt pedig nagyon előreszaladtál a történettel. Különben is jobban szeretném én elmondani, úgy, hogy mindenki megértse.

- Helyes helyes helyes. Tiéd a szlóvó, öreg drúg.

- Köszönöm. Azt elfelejtetted megemlíteni, hogy Anthony Burgessről van szó, aki egy hihetetlen tehetségű, lelkesedésű és munkabírású angol regényíró, zeneszerző és kritikus volt. Eredeti neve csakugyan John Wilson, de mivel a környéken elég sok John Wilson élt, felvette mostohaanyja vezetéknevét is, és a sajátját ezzel Burgess-Wilsonra változtatta, első megjelent regényeit pedig már Anthony Burgessként írta meg. Tényleg Manchesterben született 1917. február 25-én, mégpedig tipikus középosztálybeli katolikus családban. Az apja könyvelő volt; éjszakánként bárzongoristaként működött. Az anyja és a nővére 1919-ben haltak meg spanyolnáthában, ezért eleinte a nagynénje, később a mostohaanyja nevelte. Vallásos családja azt szerette volna, ha pap lesz belőle, ám nem egészen papi viselkedése miatt mindenféle egyházi tisztségre méltatlanná vált, így a Manchester Egyetemen folytatta tanulmányait. Az egyetemen ismerte meg Lewella Isherwood Jonest.

- Akivel muzscsina és zsénscsina lettek, igazam van, Ó testvérem?

- Ahogy mondod. A második világháború alatt az egészségügyieknél szolgált. Távollétében egy amerikai katonaszökevény megerőszakolta a feleségét (ahogyan ezt te is tetted a Gépnarancsban F. Alexander feleségével, drága barátom). A háború után tanárként dolgozott, de már akkor kacérkodott az írással. Első regényeivel nem talált kiadóra, ezért 1955-ben Malajziába ment, ahol angoltanításból élt. Ekkor írta az önéletrajzi elemekben ugyancsak bővelkedő Maláj trilógiáját. A történet főszereplője egy gyarmati hivatalnok, aki a maláj függetlenségi törekvések ellen küzd. (Az író már ebben a művében is szívesen játszik a nyelvvel, a könyv végén az olvasó a jobb megértés végett egy Burgess szerkesztette szótárt is talál.) A malajziai időjárás tönkretette az asszonyka egészségét, ezért négy év múlva visszatértek Angliába. Orvosai agytumort diagnosztizáltak nála, és közölték, hogy csak egy éve van hátra. Burgess lázasan ontani kezdte a regényeket, az egy év leteltével azonban kiderült, hogy olykor egy orvos is tévedhet. Burgess visszatért a már korábban elkezdett regényéhez, a Gépnarancshoz (A Clockwork Orange).

- Na, az egy príma horrorsó könyv, Ó testvérem. Bár még a mai napig szmehálnom kell, ha ezt a glúpüj címet meghallom, hogy Gépnarancs.

- Pedig ha figyelmesebben elolvastad volna, mielőtt széjjeltéped, talán kiderült volna, miért ez a furcsa cím. A mára kultikussá vált regény 1962-ben jelent meg. Erre a műre még inkább jellemző a virtuóz nyelvhasználat, hiszen az orosz-angol-cigány keverék “naccatszlenggel” Burgess már-már egy külön nyelvet teremtett meg. A mű egy jövőbeli Angliában játszódik, keserű antiutópia; bizonyos elemei az eltelt fél évszázad során részben meg is valósultak. Szeretnéd folytatni?

- Igen. Ott voltam én, vagyis Alex, meg a három drúgom, és minden éjszaka krasztyoltunk vagy összetolcsókoltunk valami vén kakadut…

- Igen, szóval Alex akkoriban egy fiatalkorú huligánbanda vezetője volt: társaival nemcsak a pénz miatt rabolta ki az ártatlan járókelőket éjjelente, hanem a céltalan kegyetlenkedésben és rombolásban is kedvét lelte. Még a saját szülei is rettegtek tőle, pedig kizárólag komolyzenét hallgatott méregdrága hifi-készülékein. A társai egy ízben lebuktatták, Alex pedig gyilkosságért börtönbe került.

- Emlékszem, hogyan tátotta buhuhúra a rótját a mami, és hogy hogyan rázta nyúzott és króvüj öklét a fater a sportszerűtlen Bóg felé. De aztán kipróbálták rajtam ezt a Ludovico-véscset ezek a grjáznüj brácsnüjök.

- Ami azt jelenti, hogy több hetes, agymosásszerű kondicionálással elérték, hogy Alex undorodni kezdjen az erőszaktól (és az eljárás ellenzői szerint megvonták tőle a szabad választás jogát a jó és a rossz között). Csakhogy a börtönből kikerülve a szülei kitaszították otthonról, egy régi áldozata megbosszulta a sérelmeit, az egykori bandatagok pedig (akikből időközben rendőr lett) alaposan helybenhagyták. A sors furcsa fintoraként éppen az az író segített rajta, akinek megerőszakolta a feleségét. Az író a kormány megbuktatására kívánta felhasználni Alexet, aki végső kétségbeesésében kivetette magát az ablakon.

- Nagyot puffantam a járdán, de nem krepáltam be, ó, nem.

- A kórházban a kormány emberei vették pártfogásukba. A kiábrándult Alex rájött, hogy időközben bizony felnőtté vált, és a könyv végén már családról ábrándozott. 1970-ben Stanley Kubrick filmet készített a regényből Malcolm McDowell főszereplésével, és igazi csemege a Star Wars-rajongóknak, hogy egy mellékszerepben David “Dártvéder” Prowse-t is megpillanthatjuk! A film nálunk Mechanikus narancs címen lett közismert.

- Biztos jó egy horrorsó film volt az. Micsoda rádoszty lehetett az öreg Anthony szívében, amikor vígyelte.

- Tulajdonképpen nem így történt. Az eredeti történetben van egy utolsó fejezet, amelyben végül törvénytisztelő polgár lesz belőled, emlékszel? Az amerikai verzió viszont ott ér véget, amikor visszatérsz természetes gonosz egyéniségedhez. Kubrick is ezt a változatot dolgozta fel, és ez Burgesst nagyon felháborította.

- Ettől jómagam is csupa razdraz lettem volna, Ó testvérem. De mondd csak, ha egy ilyen magamfajta szép szál málcsik beigyol a Közkönyvtárba és odaguljál a könyvekkel teli polcokhoz, miféle véscseket találhat a jó öreg Burgess pennájából?

- Másik magyarul is megjelent könyve a Beteg a doktor (The Doctor Is Sick). A szóban forgó doktor egy nyelvészprofesszor, aki a Távol-Keletről megy Londonba, hogy ott kezeltesse magát. Mire észbe kapna, máris egy agyműtétnek néz elébe. A felesége persze nem látogatja, sőt: alighanem félrelépeget, és élvezi az élet apróbb örömeit. A prof gondol hát egy merészet, és megszökik a kórházból, és ettől kezdve nem mindennapi élményekben lesz része.

- Van az a másik könyv, ahol a főszereplő ptyícának is megvan a maga fura gavarittyolási szokása…

- Igen, a könyv címe: Egy tenyér ha csattan (One Hand Clapping). A főszereplő házaspár egy kisvárosi lakótelepen él, és az egész történetet a feleség tolmácsolásában ismerhetjük meg. Egyetlen szó sem hangzik el a szájából, amely nem utalna tévéreklámokon felnőtt és azok által tökéletes fogyasztóvá formált, beszűkült intellektusú énjére; Burgess tehát ismét elképesztő stílusbravúrt vitt véghez. A férj, akit megfoghatatlan hiányérzetek kínoznak, egy napon “fényképező” agyának köszönhetően megnyer egy televíziós irodalmi vetélkedőt, majd az ezzel szerzett pénzt - ugyancsak kitűnő memóriájának segítségével - megszaporítja, és nagy vakációra indul a feleségével. Pénz nem számít alapon semmit sem tagadnak meg maguktól, csakhogy a férj titkon azt a tervet dédelgeti, hogy a maradék vagyont jótékony célra fordítja, feleségével együtt pedig öngyilkosságot követ el, ily módon tiltakozva a züllött és lezüllesztő társadalom ellen.

- Bizony, rettenetes vónnüj egy világ ez.

- Az asszonyka értetlenül nézi férje megcsömörlöttségét, és egyáltalán nincs ínyére, hogy ezzel mutassanak példát embertársaiknak, ezért végez a párjával, majd újdonsült szeretőjével és a férj holttestével együtt újabb útra indul.

- Erről jut eszembe: nem most jön az a bizonyos véscs Anthony Burgess zsenájával?

- De igen. Burgess feleségének egészsége közben egyre inkább leromlott, alkoholizmusa egyre rosszabbodott, gyógyszer-túladagolás miatt többször is kezelésre szorult. 1968-ban halt meg májzsugorban. Nem sokkal később Burgess feleségül vett egy olasz grófnőt, Lianát, akivel Olaszországban, Máltán, majd Monacóban éltek.

- Talán túl sok gyéngi volt a karmánjában, és nem akart adót fizetni?

- Valószínűleg ez lehetett az oka. Mindenesetre töretlen lelkesedéssel folytatta a munkát, a hetvenes-nyolcvanas években több mint harminc kötete jelent meg.

- De hisz az naponta ezer szlóvót jelent, brat. Olyan szkóró írt, hogy ilyen tempóban egy esztendő alatt megírhatta volna a jó öreg Háború és békét!

- Még nem számoltam ki, de alighanem így van. Burgess közben zeneszerzéssel is foglalkozott; harmadik szimfóniáját 1975-ben mutatták be az Iowai Egyetemen. Burgess Blooms and Dublin címen az Ulyssest is feldolgozta, de balettet és operát is írt.

- Az horrorsó! Én is imádom, ha szlúsálhatom a mennyei hangok zubogását. És még milyen véscsekkel foglalkozott Burgess?

- Filmforgatókönyveket és számos tanulmányt is írt. Elméleti munkáiban elsősorban William Shakespeare és James Joyce munkásságával foglalkozott, és egy érdekesség: ő alkotta meg az ősemberek nyelvét Jean-Jacques Annaud A tűz háborúja (La Guerre du Feu) című filmében. Élete vége felé két önéletrajzi kötetet is megjelentetett. Második felesége halála után, 1983-ban visszaköltözött a szülőhazájába, és ott is halt meg 1993. november 25-én tüdőrákban.

- Nocsak. Túl sok tüdővészt szívott volna, és köhögött kasl kasl kasl sokat?

- Nos, bizonyára nem tett jót neki, hogy saját bevallása szerint 80 szál cigarettát és szivart szívott el naponta. Mindenesetre nem mindennapi tollforgató volt, igencsak fel kell kötnie az alsóneműjét annak, aki végig szeretné rágni magát roppant életművén, hiszen az utókorra maradt tőle több tucat regény, irodalomelméleti munka, novella, esszé, kritika, meg persze zeneszerzői munkáságának gyümölcsei is.

- És más hasonló kal.

Víz. De jó sok!

2007. február. 8. Olvasmányélmények-ban. 0 Hozzászólás

Slonczewski A Door Into Ocean című könyvében az Ivadékok egy csupa óceán bolygón élnek (mit nem adnának ezért az Arrakis fremenjei), és irdatlan méretű ún. starwormokkal azaz csillagférgekkel bíbelődnek.

Hm. Lehet, hogy J-Slo egyik kedvenc könyve a Dűne volt…?

Szloncsevszki Johanna nem hagyja magát

2007. február. 6. Olvasmányélmények-ban. 7 Hozzászólás

Azoknak, akiknek tetszett a Génszimfónia (meg azoknak is, akiknek nem), szólok: van ám folytatása! A címe: Brain Plague.

(- Jé, tegnap még volt itt dőltbetű-lehetőség! Ilyenkor úgy nyomaszt, hogy hülye vagyok a blogoláshoz, mint a sötét éjszaka!)

Adott egy csaj, Chrysoberyl of Dolomoth. Hála istennek, rövidítik a nevét, úgyhogy leginkább Chrysnek hívják a történtek alatt. A lyánka egy művész (olyasmi, mint egy festő, de hát ilyen futurisztikus korokban már nem ecsettel vászonra nyomja az ember, ő is holopódiumon dolgozik, bár a módszerei első olvasás után még nem egészen tiszták nekem). Van egy társaság, aminek a tagja ő, a neve Seven Stars, nyilván annyian vannak benne, ez egyébként párszor megjelenik a könyvben mint költői kérdés (Why are the Seven Stars but seven?).

Chrys abból él, hogy az alkotásait kiállítja, aztán vagy megveszi valaki, vagy nem. Általában nem. Chrys sajátos képessége, hogy infravörösben is lát (vajon gyűlöli az éjt? Höhö), ezáltal a képei nagyrészt ezzel a „színnel” készülnek. Emiatt sok porblémája is akad, ugyanis a sok átlagenber nem látja a képeinek ezt az igazi bravúrját, csak egy bizonyos faj, az Elfek (fantáziadús név!!! – Joan könyveiben trollok is megemlítésre kerülnek, bocs…), mer’ ők látnak infravörösben. Az Elfek az Elízium lakói; genetikailag felturbózott faj, mindenből a legjobb jár nekik, ők a genetikai elit. Viszont a valedoni művészet hidegen hagyja őket, szóval Chrys meg van lőve.

Apró kitérő: ebben a világban Chrys elég lepattantnak számít, de még neki is vannak jó kis utópisztikus dolgai: fura, beépített szenzorok meg kompjúter a szemében, aminek a segítségével minden dolgát elintézheti egy kis szemmozgatással. Egyet pislant, és megnyílik egy ablak, amivel levelezni vagy videotelefonálni tud. Másik pislantás, és legújabb remekművét feldobja a holopódiumra. Harmadik pislantás, és beállítja az ébresztőóráját…

Chrys egészségbiztosítója szar, egytől tízig vannak Plan-ek, nyilván anyagi helyzettől függ, melyik jár az embernek. Neki a kettes számú (Plan Two) van csak, ami elég kevés dolgot finanszíroz, többek között, ha baleset érné, nem biztos, hogy időben kiérne a Plan Two orvosa a helyszínre, és Chrysünk elhalálozhatna akár.

Nade. Van neki két macskája, meg volt egy szeretője, az egyik srác a hetekből, aki egyébként a könyv végén nővé operáltatja magát (a nanotechnika ezt sipp-supp megoldja). Otthon van neki egy családja, egy meglehetősen visszamaradott kis közösségben, akik kicsit a vallásosságosság miatt a technikát elutasító amish-ekre emlékeztetnek. Kicsit. Van egy öccse, aki beteg, várólistán van, mert mitokondriumokra van szüksége – beteg a szíve. Igen ám, de szegények, mint a templom egere, szóval a kissrácnak esssélye nincs. Chrys is szegény, a felszíntől jó néhány szinttel lejjebb lakik (minél szegényebb vagy, annál lejjebb laksz, ahol már rissz-rossz a közbiztonság, és cancerplast is felüti a fejét – ez a nanoplaszt rosszindulatú elburjánzása, ami a felszínen kordában tartható, de lent nől, akár a gomba). Azonkívül fenyeget még egy veszély: a brain plague, amiről igazán nem is tudják, hogy mi, csak azt, hogy nem kéne elkapni, mert megmihálylasz tőle. Később kiderül, hogy ez olyasmi, mint a Génszimfóniában a mikroemberkék az agyadban, csak ezek, hogyismondjam, barbárok. Merthogy már vannak kitenyésztve olyan csepp lények, akik együttműködnek az emberrel, okosak meg minden, de ezeknek a „hordása” még kísérleti stádiumban van.

Ilyenre jelentkezik Chrys is, mivel egyrészt Plan Ten értékű egészségbiztosítást kap, másrészt meg mert a mikroemberek segíthetnének neki a festészetben, és akkor lenne pénze, meg egyébként is el van kenődve, szóval neki már mindegy, így hát belemegy a dologba. Ezt az egész beültetős dolgot egy szervezet irányítja, és Chrys furcsa mikroembereket kap: egyrészt egyikük infravörös, és örül, mint a fajom a markának, hogy végre valamelyik gazdája látja őt, másrészt később kiderül, hogy olyan tenyészetet kapott, akiket haldokló előző gazdájukból (szabályt szegve) mentettek ki, ezért ők tudják, hogy az istenek is sebezhetőek. Az előző gazda egy híííres építész ürge volt, akit titokzatos körülmények között megöltek: szembelőtték lézerrel, ami arra utal, hogy tudtak róla, hogy mikroembereket hordoz, mivel a hordozók egymást úgy ismerik fel, hogy a szivárványhártyájuk körül egyik mikroemberük színe villan fel, ha kommunikálni szeretnének. Mivel idegengyűlölet az van dögivel (pl. a mázsomembereket is üldözik), meg kell mondani a mikroembereidnek, hogy szép csendben kussoljanak, mert ha „beszélnek” és valaki meglátja a szemedben, hogy, mondjuk, zölden felvillan, rád sütik, hogy brain plague-ed van, és akkor annyi neked, mint Soósnak. Ilyenkor arsenic wiped leszel, és kiirtanak minden mikro-életformát a szervezetedből, szóval csomó nyűg van még ezzel. A mikroemberek azért is veszélyesek, főleg a Chryséi, mert nem csak te jutalmazhatod őket azetidinzabáltatással, hanem ők is téged, úgy, hogy például elárasztják az agyad endorfinnal és megmakkansz, mert folyamatosan nyomják. Ezt nem szabad hagyni, mert ha hagyod, akkor TÉNYLEG brain plague-es leszel, ugyanis bizonyos tenyészetek nem fogják fel, hogy ha elárasztanak folyamatosan endorfinnal, akkor előbb-utóbb képtelen leszel gondoskodni róluk, és akkor mindannyiótoknak Szent Dávid hegedül. Ezért van az is, hogy ha hordozó leszel (mármint ilyen orvosilag elismert módon, mint Chrys), akkor jár neked a Plan Ten, mert ezek a legmagasabb fokú nanorobotok, amiket a Plan Tentől kapsz, vigyáznak arra, hogy ne buzerálhassák az agyadat a mikroemberek.

Chrys megkapja a mikroembereit, és csodás módon meggazdagszik; kiderül, hogy különleges művészi adottságaik vannak, és segítenek neki újraszínezni a képeit, ezáltal azok eladhatóak lesznek, a testvérét (meg az egész falut) meggyógyíttatja, majd kiderül, hogy mindez azért van, mert az ő mikroemberei az építészéi voltak. Minekutána kap egy olyan megbízást, hogy a világuk leghíresebb építményét (amit a pacák tervezett ugyanazokkal a mikroemberekkel, akik neki vannak meg most) javítsa ki, mert kissé tervezési hibás. De közben belekeveredik mindenféle árulásokba (kiderül, hogy az Elfek némelyikében is vannak mikroemberek, sőt, az egyikük áruló tenyészetet hordoz, akik az Endless Light-ot keresik, a végén pedig – erős akaratának és lojális mikroembereinek köszönhetően – megtalálják, hogy hunnan gyön ez a brain plague, meg hogy miért van, meg hogy kik a titkos vezetők, akiket persze ártalmatlanná is tesznek jól.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Chrys is egyszer (kétszer) majdnem rákefél, mert a mikroemberei fellázadnak, de kitalálja, hogy kell őket meghunyászkodásra bírni: mivel festő, az első „prófétáját” (aki egyébként segített leverni egy lázadást a testében és így megmentette az életét) megörökíti egy festményen és kivetíti az éjszakai égre, ezáltal a csillagokba kerül a kis szeretetreméltó zöld karika (már a Génszimfóniában is a csillagokba akartak menni a ‘juméi, emlékszünk?). És ezek után, ha köccsögg mikroemberekkel van dolga, lefest nekik ilyeneket, hogy mikroemberek párzása, meg felnőtt mikroemberek gyerekekkel párzanak meg ilyenek (kőkemény pornó!!!). Ezzel mindig jobb belátásra térnek a kis dezentorok. Nem csak a perverz szeksz miatt, hanem amiatt is, hogy ugye, az utókornak ők megmaradnak, ezáltal örök életet kapnak.

A sztori vége az, hogy hála istennek, Chrysoberyl is talál egy jó nagy szerelmet (gusztustalanul ecsetelgetve az orgazmusos részeket, mint mindig), meg a mikrói is tökre örülnek, hogy milyen fasza istenük van, és kitalálják, hogy a legközelebbi projektjük az építészeti barvúrjaik után az lesz, hogy az alsóbb, lepattant szinteket, ahol a szegénység dívik, jól újraépítik, és mindenki bol-dog lesz, ami persze lehetetlen, de legalább addig is van miért élniük a kis karikáknak.

Édes pofák ezek a mikroemberek.

 

counter

Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

július 2008
H K S C P S V
« jún    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Az offolás magasiskolája

  • Google AdSense (4)
    • Jávori István: Szegény Chelloveckot még az ág(oogle) is húzza! :(
    • Chelloveck: Szerintem az lehetett gyanús, hogy megvettem a pécsi magasházat és beültettem...
    • SFblogs.net Admin: Aztat, hogy valaki(k) túl sokat kattintottak a hirdetéseidre, és az algo...
    • nita: Ezt nem vágom! Mit jelent az, hogy veszélyt jelent a fiókod a hirdetőkre?????????
  • Törülközőnap (20)
    • Marsattack: Furcsán nézett volna rám a tanár ha vizsgára beállítok egy törölközővel ,...

Ez itt a reklám helye! Ez itt a reklám helye!

Bannertorony

Ha nincs FeedReadered,

kaphatsz e-mail értesítőt a legújabb kricsálásokról.

Néhány mücök

BlogCatalog

WYW Kereső

Who links to my website?

Add to Technorati Favorites

__________________________

(Ha nem látod a zenelejátszót, akkor meg kell próbálni egy másik böngészőt; sajnos IE alatt nem működik.)




Kitüntetéseim:

A bronz és az ezüst fokozatot a bejegyzéseim számáért, az aranyat az sfblogs toplista filmes fordulójának összesítéséért kaptam.

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n

SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin. Business Internet
Joomla Toplista SG.hu