Megint saját magamról kell írnom, már nekem kellemetlen, de készült velem is egy interjú. Járathattam a pofámat kedvemre, hála istennek; a scifi.hu oldalon olvasható, L. N. Peters készítette. Úgy érzem, igen jól sikerült, és ez elsősorban annak köszönhető, hogy L. N. Peters nagyon ügyesen kérdezett. Inkább egy kedélyes csevegésre hasonlít, és végre lehetőségem nyílt beszélni olyan dolgokról, amelyekről már nagyon rég szerettem volna, csak éppen a kutya sem kérdezte meg tőlem. Úgyhogy javaslom, minél hamarabb kattintsatok ide, ha meg akartok tudni olyan érdekességeket is, amik a blogból kimaradtak.
'Önfény' kategória archívuma.
„A járásom peckes, / Lépteim jó nagyok, / Szép dülledt a mellem, / Nagyon híres vagyok.”
2008. március. 19. Önfény-ban. 23 HozzászólásSzoktam vaterázni, a rendkívül fantáziadús Kollarikpeter felhasználói néven. Szemfülesebbeknek bizonyára feltűnt, hogy az oldalmenü hirdetései között is felbukkan néha egy Vatera-reklám. Sok könyvet kapni rajta, gyakorlatilag fillérekért. A legutóbb viszont egy birodalom visszavágos öngyújtót vettem magamnak (dohányos vagyok tudniillik). Jött is a szokásos levél, hogy ennyit és ennyit kell majd fizetnem, erre meg erre a bankszámlaszámra, és a végén olyan kérdést tett fel az eladó, hogy az egész napomat bearanyozta.
Na, én azt mondom, ha már direkt nyitottam Önfény című kategóriát, hát legyenek már bejegyzések is benne.
A megtévesztő látszat ellenére ez a bejegyzés nem Philip K. Dickről szól
2008. február. 12. Olvasmányélmények, Az Élet, a Világmindenség meg Minden és Önfény-ban. 3 HozzászólásOlvasgatom ezt az Isteni inváziókat, Philip K. Dick életrajzát. Vettem pénzért. Megemlítettem a Solarián, hogy majd elmondom a véleményemet róla, csak hát nehezen haladok: kevés időm és lehetőségem adódik önfeledten olvasgatni. Most arra álltam rá, hogy hétfőn és szerdán este hat és hét között foglalkozom vele: ekkor két óra között van hatvan perc üresjáratom. A mellettem levő teremben ilyenkor egy álló órán keresztül torkaszakadtából számol egytől nyolcig Karel Gott zenéjére egy repedtfazék hangú, középkorú aerobic-oktató, kezdtem már megzakkanni ettől a monotóniától, legalább van valami, ami feledteti. (Tudom, a vécén is lehetne olvasni, de oda a kisalakú Kozmosz Fantasztikus Könyveket viszem, mert ha ne adj’ isten mással is kell törődnöm, a Kiskozmosz az egyetlen, ami méreténél fogva nem billen le a vécépapírtartóról.)
Eleinte kétségeim voltak: nem tudtam, Lawrence Sutin mit éltet jobban: Ph. K. Dick írói zsenialitását magasztalja-e vagy a saját önéletrajzírói tehetségét fitogtatja. Ám most, hogy már csaknem az egynegyedénél járok, azt vettem észre, hogy egyre rosszabbul esik, ha eljön a tizenkilenc óra, és le kell tennem.
Sok haszontalan infó van benne, ám az vitathatatlan érdeme a műnek, hogy a segítségével kissé jobban képbe kerülök PKD-t illetően.
Na. A százharmincharmadik oldalon, amikor már-már kezdem elveszíteni a fonalat a címek között, mintegy foghegyről megjegyzi Sutin, hogy a regények cselekményének összefoglalásai megtekinthetők hátul, az “Időrendi áttekintés”-ben. Ez nem árt, nyilván nem olvastam minden Dick-regényt, nyilván nem is fogok. Gyanútlanul megpörgetem hátulról a lapokat, hát mit látok? Hogy benne vagyok a könyvben! Ez fasza! A 437. oldalon ott figyel a nevem!
Mások szemében ez persze hülyeségnek tűnik, ám én sok tekintetben megrekedtem egy hatéves gyerek szintjén, így bizony jóleső elégedettséggel tölt el, hogy egy Philip K. Dickről szóló könyvben ott virítok én is. Igaz, statisztaszerep csak ez, ám ezekben a sanyarú időkben, amikor sem lelkileg, sem szakmailag nem állok a helyzet magaslatán, kissé mégis megnyugtat.
Hasznos tagja vagyok a társadalomnak!
Úgy lelkesedem egy lemezért, hogy nem is hallgattam soha
2007. november. 13. Az Élet, a Világmindenség meg Minden, Musique Non Stop és Önfény-ban. 6 HozzászólásMa botlottam bele véletlenül egy általam eddig abszolút ismeretlen bandába. Soha egy hangot sem hallottam tőlük, mégis úgy érzem (na, jó, egy kicsit nagyképűen, de ezt már mindenki megszokhatta tőlem), hogy egy fél százalékban részese vagyok a projektnek! Meg vagyok hatva. Bemásolok egy róluk szóló cikket, illetve annak elejét, aztán ott hagyom abba, ahol a csattanó van. Remélem, minél többen kapcsolnak.
Hogyaszondja:
Az Isten Háta Mögött esetében nemcsak a név zseniális és találó, hanem bizony a zenei atmoszféra is, amely azonnal hatás alá vonja a hallgatót: az IHM mélyre hangolt gitárjai egyszerre táplálkoznak a hagyományos (Black Sabbath, Led Zeppelin, Queens Of The Stone Age) és a nem hagyományos (Tool, A Perfect Circle, Isis, Neurosis) metál és stoner zenekarokból, illetve a kísérletező vonulatból (The Mars Volta, Sonic Youth, The Melvins, Fantomas), zenei gondolkodása a kilencvenes évek grunge előadóit idézi (Nirvana, Pearl Jam, Alice In Chains), szövegileg pedig a hazai metál izgalmasabb együtteseinek (például a Korognak) a hatásait ülteti át saját világába. […] A zenekar idővel egyre népszerűbb lett underground körökben: a neten és a koncerteken is szinte már isten háta mögötti” kultusz születésének lehettünk szem- és fültanúi az utóbbi két évben (a BudapestRockNRoll válogatáslemez-sorozat második részén és harmadik részén is szerepelt egy-egy IHM-szám, a már említett Közelítő távolító, illetve a Tavaszi nemződüh). 2005 novemberében aztán végre megjelent az új album, melynek címe [A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás] Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak könyvsorozatának egyik részéből, Az Élet, a Világmindenség meg Minden elejéről származik, ahol a főhős egy hideg és nyirkos barlangban eszmél fel, ahonnan a legelső busz is csak kétmillió év múlva indul: „A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás Arthur Dent hangja volt, aki felébredvén hirtelen tudatára ébredt, hol is van.”
Bocs!
Próbálok jólnevelten szerény lenni, de nem nagyon sikerül
2007. március. 25. Az Élet, a Világmindenség meg Minden és Önfény-ban. 52 HozzászólásVálaszolt!!!
Válaszolt az elektronikus levelemre egykori fordításelmélet-tanárom, dr. Ortutay Péter. Beszámolt róla, mikkel foglalkozik manapság, és mindenki engedelmével idemásolom a levele bevezető sorait is; távolról sem azért, hogy magamat fényezzem, hanem csakis azért, mert nagyon meghatódtam tőle:
“Kedves Péter,
Már hogyne emlékeznék Rád, persze, hogy emlékszem, a fordításaidra is, amelyektől el voltam ragadtatva. Úgy fordítani én sem tudok.”
Hű.
Természetesen azért ebben a dicséretben van némi költői túlzás, meg némi nosztalgia táplálta udvariasság is, mégis amondó vagyok, hogy ha valakinek a volt főiskolai tanára költőitúloz és nosztalgiaudvariaskodik, az hadd legyen már legalább egy napig nagyon boldog!
Én most az vagyok.
Az offolás magasiskolája