'Retro-filmklub' kategória archívuma.

A Ray Harryhausen kiselőadás videója

Lezajlott csütörtökön a februári SFportal Meetup, az eddigiek közül szerintem a legprofibb, mind a látogatók számát (sok), mind a terem méretét (nagy), mind a technikát (wireless pointer + vetítővászon!), mind pedig az előadások színvonalát (hálaisten) tekintve. Azt ugye tudjuk, hogy én Harryhausenről beszéltem, a cikk végén megtekinthető a videó, sok mindent nem szeretnék hozzáfűzni, nézzétek meg, ha érdekel. Viszont rábukkantam Kelt (Jun mellett a másik főszervező, aki a videókat a Worldshots TV-re tölti és aki a hardvert biztosítja) beharangozójára, kár, hogy nem vettem észre hamarabb, adott volna egy kis önbizalmat. Kicsit későn, de azért így utólag idemásolom, mit írt kedvcsináló gyanánt:

„Az a jó a saját blogban, hogy itt aztán egészen nyugodtan lehetek részrehajló. Szóval azért gyertek el a februári SF Meetupra, mert előad Kollárik “Chelloveck” Péter. Ez a harmadik ilyen alkalom, és én embert ennyire lelkesen, lelkesítően nem hallottam még beszélni a filmtörténetről és a bé filmekről. A múltkor már komolyan jó ötletnek éreztem volna beszerezni és megnézni a Rákszörnyek támadását vagy valamelyik másik borzalmat. Ha egy előadásra tudtok benézni, Péteré legyen az.

(Hű.
Remélem, ezzel az előadással is beváltottam a hozzám fűzött reményeket – köszi a méltatást, Kelt.)

Jó, hogy most az én témám volt az első, mert így legalább önfeledten tudtam élvezni a többiekét is. Pécskai Balázs a humanoid robotok fejlesztéséről és a kutatás legújabb vívmányairól beszélt, elsősorban a mozgás problematikája került előtérbe. Balázs maga is rakosgat össze egy robotot, és ezen előadása után bekerült az általam nagyon irigyelt emberek csoportjába: semmivel össze nem hasonlítható álommeló lehet ilyennel foglalkozni. A következő előadó, Galántai Zoltán író/jövőkutató mintha ezt a témát folytatta volna, csak éppen egy másik szemszögből: ő azt boncolgatta, hogy gépi intelligencia vajon képes-e művészetet alkotni, mellesleg felvetette azt az érdekes kérdést is, hogy mit nevezünk művészetnek, és mikortól mondhatjuk valamire azt, hogy műalkotás. Végül Tóth András mutatta be a Mars-kutatás terén 2009-ben elért eredményeket, ez is rendkívül élvezetes volt, a vörös bolygón történteket amúgy is szívügyemnek érzem.

A meetup szerintem kezdi kinőni mind az otthont adó klubot, mind az öt-tíz percesnek indult, ám hallgatólagos egyetértéssel, kvázi észrevétlenül húszpercesre növelt időkeretet is. A minielőadások után szokás szerint a Bobekben ült össze sörözni a társaság, ahol is egy nálam idősebb érdeklődő megjegyezte, hogy nem hallott még Ray Harryhausenről, viszont igen fontosnak tartja, hogy igenis legyünk tisztában az alapokkal, és nagyon örült, hogy megismertettem vele. Tehát a célomat elértem, ha már egy ember kimondta ezt, akkor többen is gondolhatták így, természetesen nem mulasztottam el megemlíteni, hogy stop-motionben Harryhausen olyan, mint elektronikus zenében a Kraftwerk, és azt már igencsak remegő lábbal jelentem be, hogy az előadás hatására egy másik miniegyetemista, Rhewa másnap a tettek mezejére lépett, és az IG-s Harryhausen klubom az ő belépésével háromról négy fősre duzzadt!

Ray Harryhausen kiselőadás a Főnix Klubban

Csütörtökön ismét elő fogok adni az SFportal Meetupon. Mostani témám Ray Harryhausen munkássága lesz. A közvetíteni kívánt tényanyag mennyisége miatt nem aggódom, és a hangulat is hasonló lesz az eddigi két előadásom színvonalához; inkább afelől vannak kételyeim, hogy érdekli-e egyáltalán az embereket ez a téma. Tulajdonképpen mellékes is számomra, hogy igen vagy  nem, mert feladatomnak, kötelességemnek érzem megtartani az előadást. Akik szeretnének eljönni, de valami oknál fogva (rossz időpont / helyszín) mégsem lehetséges, néhány mondatban és egy rövid videoklippel bemutatom az illető urat.

Az idén kilencven éves Ray Harryhausen a trükkfilmes animáció egyik leghíresebb, kétségkívül legnagyobb hatású alakja. A kockázásos bábanimáció (stop-motion) és az osztott képernyős filmtrükkök úttörő művelőjeként egy sereg tudományos-fantasztikus, fantasy és mitológiai témájú kalandfilm látványvilágáért volt felelős a XX. század ’40-es és ’80-as évei között. Napjaink trükkmestereinek szinte kivétel nélkül példaképe, s noha harminc éve – elsősorban a számítógépes animáció térhódításának köszönhetően – nem készít filmeket, gazdag munkássága, páratlan hozzáértése és szakmai tökélye mégis élő legendává tette őt a klasszikus fantasztikus filmek rajongóinak körében.


(The Ray Harryhausen Creature List)

Mindezt azért, hogy aki eddig nem tudta volna hová tenni a nevet, legalább képben legyen. Lehet megmosolyogni az én régifilm-mániámat, csak éppen nem illendő. Kapjunk már a fejünkhöz és döbbenjünk végre rá, milyen hatással vannak ránk az utóbbi évek úgynevezett sci-fijei!
– vagy nagy csinnadrattával beharangoznak egy filmet, ami aztán egy irdatlan csalódás lesz, és indulhat a blogokban a láncfikázás,
– vagy aljas mód belekényszerítenek minket olyan megalázó kompromisszumokba, hogy a nagy ínségben sci-fiként értékeljünk holmi batmansötétlovagos meg transformerses vackokat, ócska tucat-animéket vagy öncélú, elvont művészieskedést,
– vagy elérik, mert elérik!, hogy minden, a közepesnél egy kicsivel is jobb filmet, gondolok itt nemcsak a District 9-ra, hanem az Avatarra is, máris megváltásként üdvözöljünk, mérföldkőnek kiáltsunk ki.

Nem tudok azonosulni azokkal, még csak megértést sem vagyok képes tanúsítani azok iránt, akik egészen egyszerűen nem hajlandók észrevenni, hogy a fantasztikus film múltja tele van mesés kincsekkel, amelyek akkor is egy életre elegendő élményanyaggal szolgálhatnak, ha mától fogva soha az életben be nem tesszük a lábunkat a moziba. Fontosnak tartom egy kicsit jobban megismerni / megismertetni azokat az embereket, akiknek e kincseket köszönhetjük. Ray Harryhausen is közéjük tartozik.

A “Wells a vásznon” előadás - végre megtekinthető!

Ez még az októberi sfportal meetup előadás anyaga. Visszanéztekor döbbenten tapasztaltam, hogy még hadarva is húsz perces lett, holott elvileg a meetuposoknak öt-tíz perceseknek kell lenniük. Wells-regények filmfeldolgozásairól azonban ennél kevesebbet szófosni sehogyan sem tudtam. Keltnek köszönhető, hogy felrakhatom (meg persze annak, aki felvette), de még az ő anyagán is tömörítenem kellett, hogy beleférjen az sfport videómegosztója biztosította keretekbe. Megtehettem volna, hogy beágyazom a Discove Worldshots TV-ről, de én szeretem, ha valami egységes; ha már sfportosok a videók, ne legyen ez sem kivétel. A Worldshots TV-n bizonyára jobb a minőség, de én még mindig azt mondom, hogy élőben ott lenni az igazi. Úgyhogy ebből nem is csinálunk rendszert.

William Shatner Kr. e. (Kirk előtt) néhány évvel

Alexander The GreatEgy pilot 1964-ből: Nagy Sándor. Sokak szíve megdobban, amikor észreveszik, hogy a címszereplő egy sármos fiatal színész: a később a Star Trek sorozat James T. Kirk kapitányaként legendává vált William Shatner. A történelmi sorozat arra a sorsra jutott, mint Mia Wallace Dögös ötöse, azaz az egyórás pilótafilm után nem lett belőle semmi. Lentebb megtekinthetők a Shatnert tartalmazó jelenetek; rajongóknak kötelező! És izgalmas azon is elgondolkodni, mi lett volna a Star Trekkel, ha a Nagy Sándort mégiscsak elkezdik forgatni a mi Billünkkel…

Az amerikai fantasztikus film az ötvenes években

EloadA jelek szerint kezdek átkerülni a blogról a valós porondra, ugyanis a múltkori S.P.O.C.K előadásom után most az SFportal Meetup nevezetű „sci-fi miniegyetem” második összejövetelén tartottam kiselőadást a Főnix klubban a címben említett témában. De hogy az olvasók is részesülhessenek a fejtágításban, az előadás háttér-illusztrációjaként szolgáló diavetítés után megpróbálom leírni, nagyjából miről is volt szó tegnap este.

Continue reading ‘Az amerikai fantasztikus film az ötvenes években’

Amikor másodszor is megállt a Föld

Gort kicsibenNehéz helyzetben vagyok ezzel a The Day The Earth Stood Still Againnel, mert dicsérni nem nagyon tudom, de úgy istenigazából szidni sem. Nagyon nehezen vettem rá magam a megnézésére, már a bemutató óta tervezem, de jóleső érzés kijelenteni, hogy túl vagyok rajta végre. Mindenki tudja, hogy utálom a remake-eket, de igazából azon tudok bosszankodni, ha egy legendás (és remek) filmből készítenek egy dühítően csapnivaló új változatot (pl. A majmok bolygója vagy A légy). Ellenben ha egy legendás (ám gyengécske) moziból egy nem sokkal ostobább feldolgozás születik, az hála istennek nem ingerlő annyira.

Ezúttal ez történt. Én szeretem ezt az ’51-es mozit, de talán azért, mert a) el tudom képzelni, hogy a mondanivalója, a látványvilága és a dramaturgiája igenis komolyan vehető volt akkoriban, b) még gyermekkoromban olvastam Trethon Judit cikkét a filmről a Roburban, és hosszú éveken át ácsingóztam utána, ezért egyfajta szeretetteljes tisztelettel (vagy tiszteletteljes szeretettel) tudtam élvezni minden percét. Az új változat ugyanazokat a hibákat tartalmazza, mint az eredeti, csakhogy neki azok már nem bocsáthatók meg ilyen könnyen.

A legnagyobb problémám a földönkívüli(ek) pökhendi hozzáállása ebben is és a régiben is. Már elnézést, de nem értem, honnan veszik ezek a nyavalyás űrlények a bátorságot, hogy az enbereket terrorizálják, nekem ne mondja senki, hogy bármiféle jogalapjuk van ilyen drasztikus lépésekre, akár háborúskodunk, akár a Földünket pusztítjuk, elmehetnek ők a majdnem megmondtam, hová. Ennél még a vogonok indoklása is elfogadhatóbb.

Keanu Reevesnek elég ellenszenves arca van ahhoz, hogy Klaatut megformálja. De hogy minek kellett ezt a pulikutya képű néger kisgyereket betenni a kisgyerek szerepébe… na persze azt is tudom. Mert a két dudás elve alapján a másik ügyeletes scifi-sztár, Will Smith mégsem játszhatott benne, nosza, tegyük akkor be a fiát! Utálom, hogy vannak ilyen ügyeletes scifi-sztárok, és nem is kezdek el bővebben összeesküvés-elméleteket gyártani, mert akkor sosem lesz vége a bejegyzésnek, de senki sem érzi, hogy ez egy vicc? A következő az lesz, hogy Spielberg megújrázza a Gólemet, és a saját üdvöskéje, a másfél méter magas Tom Cruise bújhat az agyagóriás jelmezébe, szóval kész röhej.

Hogy a szállóigévé vált „Klaatu barada nikto” mondatot nem voltak képesek elhelyezni a forgatókönyben, arra nem is találok szavakat. Gort külseje és mozgása viszont tetszett, mint ahogy a film javára vált a figura újszerű megközelítése is, volt benne egy-két látványos jelenet, ezt nem tagadhatom, ha nem 2008-at írnánk, akár még lelkesedni is lehetne miatta, de önmagában ez a tény, valamint az, hogy az eredeti változat tempóját, naivitását és hangulatát úgy-ahogy sikerült megőrizni, még nem fog jó filmet varázsolni ebből a nagyobbvolta-füstje-minta-lángja fosadékból.

Hétvégém a Mars jegyében

Az e havi Galaktikában a NASA ötvenedik születésnapja alkalmából tömör ám sok helyütt igen találó áttekintést kapunk a szervezet történetéről, működéséről, eredményeiről. Az egy időben komolynak és elérhetőnek elhitetett Mars-expedíciókról sajnos elszomorító tényeket közöl; persze lehetséges, hogy ez másnak nem is elszomorító, talán tényleg nem is érdekli már az embereket a Marsra lépés, csak én ragadtam meg még ezen a szinten. Közben a Spektrum televízió műsorán is látható egy dokumentumfilm-sorozat Utazás a Marsra címmel: a sorozat segíthet abban, hogy egy kicsit rászokjak a tévézésre, ám ha szigorúan vesszük, biztatás helyett inkább légből kapott kitalációkat ecsetel illetve a nehézségeket taglalja. Mivel eddig csak két részt sikerült elcsípnem, és nem is az elejétől fogva nézem, még azt sem tudom eldönteni, tetszik-e vagy sem. Adott volt tehát a logikus lépés: a hétvégén elővettem a Mars meghódításáról szóló filmjeimet, hogy egy kissé megvigasztalódjam.

Robinson Crusoe On Mars The Angry Red PlanetA haragos vörös bolygó (The Angry Red Planet) 1959-ben készült. Színes a film, ám a trükktechnikája meglehetősen sajátságos, a marsi jeleneteknél például minden piros, a hátterek pedig nem is annyira festettek, mint inkább rajzoltak. A vörös bolygó csöppet sem barátságos benne. Mai szemmel nézve egy kissé fura, hogy buja növénytakaró borítja, és a mellékelt képekhez csak annyit fűzök hozzá, hogy az alsón látható rágcsálófejű óriás pókszörny korántsem a legveszedelmesebb lény, ami a négyfős kutatócsoportra leselkedik. Némileg hihetőbb a környezet a Robinson a Marson (Robinson Crusoe on Mars) című műremekben, amely 1964-ben készült, és nem más, mint Byron Haskin rendezte! A vörös bolygót itt nem lakják, csak más bolygóról látogatják emberforma idegen lények, de a történet annyira a defoe-i robinzonádot veszi alapul, hogy hősünk még a maga Péntekjét is megtalálja rajta. Kedvelem az ötvenes és hatvanas évek sci-fijeit, helyenkénti bárgyú naivitásuk ellenére is (vagy talán éppen azért) ám ezúttal valahogy nem elégítettek ki: hihetőbb történetre vágytam.

A 2000-ben készült A Mars-mentőakció (Mission to Mars) című film adta meg végül a beteljesülést. Screenshotot nem mellékelek, mert sajnos egyelőre csak VHS-en van meg, ráadásul nem is tudnék képkockát választani, ez a film ugyanis egy hálaisten. Tudom, sokan felhördülnek most, hogy a szokásos amerikai kliséhalmaz meg a többi, én mégis a védelmembe veszem. Brian De Palma filmről van szó, ez talán jelent valamit, olyan remek színészekkel, mint Gary Sinise vagy Tim Robbins, a zenét Ennio Morricone szerezte. Ez kellett most megfásult lelkemnek. A látvány gyönyörű. A mentőakció igyekezete előtt le a kalappal. Az Arc új megvilágításba kerül és több meglepetést is tartogat. A jelenet, amikor megtudjuk, mi történt a Marssal és a marsiakkal, lélegzetelállító. És bár a legtöbb fordulat előre kiszámítható, mégis az elejétől a legutolsó pillanatáig a képernyő elé szegezi a nézőt a film. Ráadásul neki köszönhetően világosodtam meg, ezen a hétvégén, micsoda előnyei vannak az öregedésnek. Azt hiszem, harmadszor láttam A Mars-mentőakciót, meszes agyamnak köszönhetően azonban az újdonság erejével hatott rengeteg részlete, így harmadjára is önfeledten végig tudtam izgulni az egészet, ráadásul a korral egyre szentimentálisabb is lesz az ember, így a sokszor közhelyesen megható részeknél kellőképpen és kellemesen el tudtam érzékenyülni. Nagyon sok ilyen filmet szeretnék még látni.

Klaatu barada nikto!

Aki ismer engem vagy rendszeresen olvassa a blogot, tudja, mennyire szeretem a remake-eket. Aki mégsem, annak elárulom. Semennyire. (Talán Peter Jackson King Kongján és a Spielberg-féle Világok harcán kívül nincs is olyan újrafeldolgozás, amire szívesen emlékeznék.) Mivel azonban vita nélkül egyetértünk abban, hogy a 2008-as eddigi sci-fi filmtermés enyhén szólva is szegényes, érthető, hogy reménykedve várok minden újdonságot. És talán a The Day The Earth Stood Still egy olyan film, aminek az újraforgatásából sok mindent ki lehet hozni, mint ahogy könnyedén elképzelhető ugyanennek az ellenkezője is. Majd év végén kiderül.

A mesés ötvenes években százszámra készültek a science fiction filmek, ezek némelyike a legócskább B-kategóriás, mégis imádnivaló szemét, ám akad köztük nem egy örökbecsű klasszikus. A The Day The Earth Stood Still, ha őszinték akarunk lenni, mind történetében-mondanivalójában, mind megvalósításában meglehetősen… khm… közepes, mégis megtalálhatjuk a legjobb sf filmek százas listáján, sőt, sok helyen még az első tízbe is belefért. Ki tudja, talán éppen az adja a film sajátos báját, hogy nincs túlbonyolítva. Én is nagyon szeretem, ráadásul Gort a filmtörténet egyik leghíresebb robotja, annak dacára is, hogy ismeretlen, elpusztíthatatlan fémötvözetből készült teste járás közben úgy hajlik, mint az összetekert polifoam matracok.

Az persze nyilvánvaló volt már eddig is, hogy a hidegháborúra meg az atomkor fenyegetéseire nem lehet alapozni a történetet, túl idejét múlt már ez a félelem, tehát az egész forgatókönyvet alaposan újra kell majd gondolni. Sokak első tippje valószínűleg a terrorizmus lehetett, ám ma hallottam, hogy a főszereplő, a sci-fi rendezők által szívesen foglalkoztatott Keanu Reeves egy nyilatkozatában elárulta: az általa megformált Klaatu nevű ultrapacifista idegen az új verzióban meglehetősen zöld érzületű lesz. A globális felmelegedést fogja rossz szemmel nézni, és úgy fogja érezni, fontosabb a természet megóvása, mint az emberi fajnak csúfolt néhány nyikhaj mitugrász fennmaradása. Elképzelni sem tudom, a Föld megállítását hogyan lehet látványosan megmutatni a filmvásznon, ezt az eredeti változat is teljesen hibátlanul ábrázolta, egyet azonban megígért még a pletykás színész: Gort annyira profin fog kinézni, hogy a tíz ujjunkat megnyaljuk utána. (Kissé fájlalom, hogy a gyermekeink emlékezetében már az új robot fog élni, a régi jó öreg Gort biztosan nevetség tárgya lesz a szemükben.) Végül azt is kifecsegte, hogy aggodalomra semmi ok: az azóta szállóigévé vált “Klaatu barada nikto” mondat azért az új változatban is benne lesz!


Jelenet az eredeti filmből:
Klaatu barátságtalan fogadtatására bepöccen a nagydarab Gort

Ha harc, hát legyen harc!

Star Trekes bejegyzésem alá Jud belinkelt egy videót, amelynek a következő címet adták: A legszánalmasabb harcjelenet a filmtörténelemben. Nos, el kell szomorítanom mindenkit: szerintem Kirk kapitány és a Gorn párharca az Aréna c. Star Trek epizódból a legjobb esetben is csak ezüstérmes lehet. Következzék most gyűjteményem becses darabjából, egyik kedvenc filmemből egy részlet. Az alkotásnak már a címe is szerelemre lobbantja az ínyenc mozinézőt: Kingu Kongu tai Gojira azaz King Kong Godzilla ellen. Na ez aztán csihi-puhi a javából.

Az SF WIW videomegosztójának sajátossága, hogy ehhez a mintegy tíz perces részlethez elég erős gép (vagy széles sáv?) szükségeltetik; lassabb gépeknél (vagy keskenyebb sávoknál?) előfordul, hogy leáll a film, és néhányszor újra kell indítani. Esetleg érdemes már az elején lepauzézni, és megvárni, amíg a szürke csík az alján végigér. Szeretettel ajánlom mindenkinek.

Vigyázzál a környezetedre, készítsél filmet újrafelhasznált ötletekből!

A hosszú alakú felszólító mód használata nálam többnyire lenézést, megvetést, lekicsinylést fejez ki. (Ennél a bejegyzésnél egyébként a „lekicsinylés” szó több, mint helyénvaló.)
Köztudott, hogy imádom a miniember-történeteket. Bármilyen sötét kétségbeesésbe taszítson is az élet, egy miniember-történettel ki lehet rángatni a gödörből. Így hát örömmel teszek eleget a feladatnak, hogy hírt adjak arról: készül és 2008 nyarán bemutatásra kerül Jack Arnold 1957-es A hihetetlen zsugorodó ember című filmjének újrafeldolgozása. Ki szóljon, ha nem én? Viszont amíg az egyik szemem nevet (vagy inkább csak bazsalyog) a másik bizony sír (sőt ontja a könnyeket). Ugyanis én már most meg vagyok győződve róla, hogy csapnivaló lesz.

a) Keenen Ivory Wayans a rendező. Testvéreivel együtt azon filmesek csoportjába tartozik, akiknek szilárd meggyőződésük, hogy az enber moziba járásának másodlagos célja, hogy fakutya módjára röhögjön. (Az elsődleges, hogy egye azt a kurva pattogatott kukoricát.) Nem mondom, a Ne légy barom! nekem is tetszett, de az összes többi szerintem nem ér egy hajítófát. Az ég szerelmére, miért kell egy néger bohóc kezébe adni annak a filmnek az újrafeldolgozási jogait, amelyet én másfél-két évtizedes sóvárgás után megszeppenve, tisztelettel és megilletődötten néztem végig? A beharangozókban mint sci-fi vígjátékot emlegetik a The Incredible Shrinking Man 2008-at. Miért kell nekem röhögnöm Robert Scott Carey szívszaggató, megrázó történetén? És egyáltalán, ki fogja játszani Scott Carey-t? Will Smith? Fasza.

b) Utálom a remake-eket. És nem csak azért, mert az ötlettelenségről árulkodnak. Egy jó remake-nek szerintem feladata lenne a jelen technikai feltételekkel megvalósítani azokat az elképzeléseket, amelyek egykor még nem voltak kivitelezhetők, ugyanakkor legyen tisztelgés is az első próbálkozás előtt. Csakhogy ez az elképzelés nem mindig valósul meg maradéktalanul. Hogy egészen pontos legyek, eddig egyedül a King Kong harmadik változata az, ami értékelhető e két szempont alapján. Tim Burton A majmok bolygójával elérhette volna, hogy majomszerű majmok segítségével elkészíti a Boulle-regény hűbb változatát: nem tette, bár elismerem, Burton képi világa pazar. Spielberg mai környezetbe helyezte a Világok harcát és remek mozit készített, de Jackson érdemei mellett az övéi eltörpülnek. Az eredetinél jobb, a könyvnél több, egyikhez sem hű, ami ebben az esetben ugyan nem baj, csak tisztelgésnek nem nevezhető sem Wells, sem Byron Haskin előtt, inkább magamutogatás. Az 50 láb magas nő támadásáról nem kell beszélnünk, mert ott az eredeti sem ért egy irgalmas kiáltást. Az időgép-remake említést sem érdemel: egy-két kitűnő jelenetétől eltekintve egy baromság. (Hát még A Pál utcai fiúk remake-je, ahol a kis Nemecsek anyja félrekúr, Boka apja meg súlyos szerencsejáték-függőségben szenved!) Úgyhogy az adaptációkkal, meg pláne az adaptációk adaptációjával mindig csak a baj van.

Emlékszem, mekkora csalódás volt nekem a Cronenberg-féle A légy. Olvastam kiskoromban az 1958-as eredeti változatról, láttam a légy-ember maszkját (mint kiderült, az a kép a folytatásából volt, de mit tudtuk mi ezt akkor még), és éreztem, hogy tetszeni fog. Akkoriban viszont még beszerezhetetlenek voltak a régi klasszikusok, így be kellett érnem 1986-ban ezzel a szarral. A nyolcvanas években a gumós, nyálkás, gennyes bőr látványához kötötték a filmesek a borzongást; azt hitték, egy sci-fi horrornak a hányingerkeltés meg a nagy zajban való lövöldözés a lényege. Vannak jó ötletek Cronenberg filmjében, nem mondom, csak illetlenség volt kiírni az elejére George Langelaan nevét.

Az eredeti változat – amelyet a napokban volt szerencsém végre megnézni – viszont dramaturgiailag hűen ragaszkodik az IPM-ben 1986-ban magyarul is megjelent Langelaan-novellához. (Ami az ötvenes évek termését tekintve fura.) Ugyanúgy a gyilkossággal kezdődik, és ugyanúgy a visszaemlékezésből derül ki, hogy emberünk bal kart és fejet cserélt a rusnya férgével. Ugyanúgy, mint a novellában, itt is szépen végigizguljuk az emberfejű és -karú légy vadászatát (Héléne először elengedteti a kisfiával, mert még nem tudja, miről van szó, de amikor másodjára kirepül a lepkehálóból és megszökik a törött ablaküveg aprócska résén, hát a guta majd’ megütött!), szóval nagyszerű az előkészítés – a mai ember ilyet nem néz. Unja! A filmesek szerint. Sokan sajnos tényleg unják.
Mindenesetre az első egy és egynegyed órában nem látjuk a főhős fejét, mert le van takarva egy ronggyal. Aztán leveszi! Na már most konkrétan a faszi így néz ki:

Hát erről beszélek! Én sokszor olvastam és ugyanolyan sokszor le is írtam olyan kifejezéseket, mint pl. hogy beleborsódzik meg belelúdbőrzik meg hogy a hideg futkos stb. stb. és most szó szerint ezt éreztem a hátamon! Roppant kellemetlen volt belegondolni, hogy minek örülnék kevésbé: ha nekem lenne ilyen a fejem – vagy ha velem szemben állna egy ilyen fejű szerencsétlen pára. Egyik sem volna igazán ínyemre.
A légyfejű André halála után, a történet végén, akárcsak a novellában, itt is ugyanaz történik az André-fejű léggyel, egészen pontosan:

Brrr.
(Spoiler: nyugi, Monsieur Delambre agyonüti egy kővel, hogy ne legyen annyira megalázó és kínkeserves a halála, de szerintem a csenevész hangon segítségért kiabáló rovar addig is vagy tíz évet öregedett.)
Szóval ez például egy kitűnő adaptáció, és ennek létezik egy látványos, ötletekben gazdag, mégis silány remake-je.
Remélem, nagyjából lehet érteni, miért nem szeretem a remake-eket és miért félek A hihetetlen zsugorodó ember újraforgatásától.
Még a bemutató előtt elkészül viszont a The Day The Earth Stood Still Keanu Reeveszel (félek), és olyan pletykát hallottam, hogy hozzá akarnak nyúlni a Tronhoz is. (Abból viszont akár még jól is ki lehet jönni.)
Mivel csípi Spielberg mind a sci-fit mind a zsidós témákat, és igenis reális esély van rá, hogy a Transformers-vélemény óta a blogomat is rendszeresen olvassa, most szólok neki, hogy ha valamit, hát a Gólemet viszont érdemes lenne megcsinálni még egyszer!




Hogyan kommenteljünk!

A legtöbb hozzászólni kívánó olvasót ismerősként üdvözli a blog. Ez megtévesztő, mert az ellenőrző szót ugyanúgy kéri, csak nem mutatja. A megoldás: meg kell nyomni a köszöntés mellett a "Változtat" gombot, és immár beírható a kért ellenőrzőszó.

Towel Day - Don't Panic

 



Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

március 2010
H K S C P S V
« feb    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Az offolás magasiskolája

  • Kétszázadik (25)
    • javori: Fűzfapoéta [szóismétléses változatban - film X 2) vagyok, mentségemül...
    • Chelloveck: Itt van King Kong is, Cross, csak nem fér ki a monitorra: a középső sor jobb...
    • Cross: A 200 után elvárunk még 2000-et. Szép hölgykoszorú az ünnepléshez, de hol van King...
    • sanawad: Isten éltessen a kétszázadik bejegyzés alkalmából! :)
  • A lyányok, a lyányok, a lyányok angyalok… (48)
    • Annatar: Rhewa: nem ;) Egyszerűen csak nálam az orr fontos. Ha az orr tetszik, akkor tetszik az...

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek