'Sokadik típusú találkozások' kategória archívuma.

A Ray Harryhausen kiselőadás videója

Lezajlott csütörtökön a februári SFportal Meetup, az eddigiek közül szerintem a legprofibb, mind a látogatók számát (sok), mind a terem méretét (nagy), mind a technikát (wireless pointer + vetítővászon!), mind pedig az előadások színvonalát (hálaisten) tekintve. Azt ugye tudjuk, hogy én Harryhausenről beszéltem, a cikk végén megtekinthető a videó, sok mindent nem szeretnék hozzáfűzni, nézzétek meg, ha érdekel. Viszont rábukkantam Kelt (Jun mellett a másik főszervező, aki a videókat a Worldshots TV-re tölti és aki a hardvert biztosítja) beharangozójára, kár, hogy nem vettem észre hamarabb, adott volna egy kis önbizalmat. Kicsit későn, de azért így utólag idemásolom, mit írt kedvcsináló gyanánt:

„Az a jó a saját blogban, hogy itt aztán egészen nyugodtan lehetek részrehajló. Szóval azért gyertek el a februári SF Meetupra, mert előad Kollárik “Chelloveck” Péter. Ez a harmadik ilyen alkalom, és én embert ennyire lelkesen, lelkesítően nem hallottam még beszélni a filmtörténetről és a bé filmekről. A múltkor már komolyan jó ötletnek éreztem volna beszerezni és megnézni a Rákszörnyek támadását vagy valamelyik másik borzalmat. Ha egy előadásra tudtok benézni, Péteré legyen az.

(Hű.
Remélem, ezzel az előadással is beváltottam a hozzám fűzött reményeket – köszi a méltatást, Kelt.)

Jó, hogy most az én témám volt az első, mert így legalább önfeledten tudtam élvezni a többiekét is. Pécskai Balázs a humanoid robotok fejlesztéséről és a kutatás legújabb vívmányairól beszélt, elsősorban a mozgás problematikája került előtérbe. Balázs maga is rakosgat össze egy robotot, és ezen előadása után bekerült az általam nagyon irigyelt emberek csoportjába: semmivel össze nem hasonlítható álommeló lehet ilyennel foglalkozni. A következő előadó, Galántai Zoltán író/jövőkutató mintha ezt a témát folytatta volna, csak éppen egy másik szemszögből: ő azt boncolgatta, hogy gépi intelligencia vajon képes-e művészetet alkotni, mellesleg felvetette azt az érdekes kérdést is, hogy mit nevezünk művészetnek, és mikortól mondhatjuk valamire azt, hogy műalkotás. Végül Tóth András mutatta be a Mars-kutatás terén 2009-ben elért eredményeket, ez is rendkívül élvezetes volt, a vörös bolygón történteket amúgy is szívügyemnek érzem.

A meetup szerintem kezdi kinőni mind az otthont adó klubot, mind az öt-tíz percesnek indult, ám hallgatólagos egyetértéssel, kvázi észrevétlenül húszpercesre növelt időkeretet is. A minielőadások után szokás szerint a Bobekben ült össze sörözni a társaság, ahol is egy nálam idősebb érdeklődő megjegyezte, hogy nem hallott még Ray Harryhausenről, viszont igen fontosnak tartja, hogy igenis legyünk tisztában az alapokkal, és nagyon örült, hogy megismertettem vele. Tehát a célomat elértem, ha már egy ember kimondta ezt, akkor többen is gondolhatták így, természetesen nem mulasztottam el megemlíteni, hogy stop-motionben Harryhausen olyan, mint elektronikus zenében a Kraftwerk, és azt már igencsak remegő lábbal jelentem be, hogy az előadás hatására egy másik miniegyetemista, Rhewa másnap a tettek mezejére lépett, és az IG-s Harryhausen klubom az ő belépésével háromról négy fősre duzzadt!

Ray Harryhausen kiselőadás a Főnix Klubban

Csütörtökön ismét elő fogok adni az SFportal Meetupon. Mostani témám Ray Harryhausen munkássága lesz. A közvetíteni kívánt tényanyag mennyisége miatt nem aggódom, és a hangulat is hasonló lesz az eddigi két előadásom színvonalához; inkább afelől vannak kételyeim, hogy érdekli-e egyáltalán az embereket ez a téma. Tulajdonképpen mellékes is számomra, hogy igen vagy  nem, mert feladatomnak, kötelességemnek érzem megtartani az előadást. Akik szeretnének eljönni, de valami oknál fogva (rossz időpont / helyszín) mégsem lehetséges, néhány mondatban és egy rövid videoklippel bemutatom az illető urat.

Az idén kilencven éves Ray Harryhausen a trükkfilmes animáció egyik leghíresebb, kétségkívül legnagyobb hatású alakja. A kockázásos bábanimáció (stop-motion) és az osztott képernyős filmtrükkök úttörő művelőjeként egy sereg tudományos-fantasztikus, fantasy és mitológiai témájú kalandfilm látványvilágáért volt felelős a XX. század ’40-es és ’80-as évei között. Napjaink trükkmestereinek szinte kivétel nélkül példaképe, s noha harminc éve – elsősorban a számítógépes animáció térhódításának köszönhetően – nem készít filmeket, gazdag munkássága, páratlan hozzáértése és szakmai tökélye mégis élő legendává tette őt a klasszikus fantasztikus filmek rajongóinak körében.


(The Ray Harryhausen Creature List)

Mindezt azért, hogy aki eddig nem tudta volna hová tenni a nevet, legalább képben legyen. Lehet megmosolyogni az én régifilm-mániámat, csak éppen nem illendő. Kapjunk már a fejünkhöz és döbbenjünk végre rá, milyen hatással vannak ránk az utóbbi évek úgynevezett sci-fijei!
– vagy nagy csinnadrattával beharangoznak egy filmet, ami aztán egy irdatlan csalódás lesz, és indulhat a blogokban a láncfikázás,
– vagy aljas mód belekényszerítenek minket olyan megalázó kompromisszumokba, hogy a nagy ínségben sci-fiként értékeljünk holmi batmansötétlovagos meg transformerses vackokat, ócska tucat-animéket vagy öncélú, elvont művészieskedést,
– vagy elérik, mert elérik!, hogy minden, a közepesnél egy kicsivel is jobb filmet, gondolok itt nemcsak a District 9-ra, hanem az Avatarra is, máris megváltásként üdvözöljünk, mérföldkőnek kiáltsunk ki.

Nem tudok azonosulni azokkal, még csak megértést sem vagyok képes tanúsítani azok iránt, akik egészen egyszerűen nem hajlandók észrevenni, hogy a fantasztikus film múltja tele van mesés kincsekkel, amelyek akkor is egy életre elegendő élményanyaggal szolgálhatnak, ha mától fogva soha az életben be nem tesszük a lábunkat a moziba. Fontosnak tartom egy kicsit jobban megismerni / megismertetni azokat az embereket, akiknek e kincseket köszönhetjük. Ray Harryhausen is közéjük tartozik.

A “Wells a vásznon” előadás - végre megtekinthető!

Ez még az októberi sfportal meetup előadás anyaga. Visszanéztekor döbbenten tapasztaltam, hogy még hadarva is húsz perces lett, holott elvileg a meetuposoknak öt-tíz perceseknek kell lenniük. Wells-regények filmfeldolgozásairól azonban ennél kevesebbet szófosni sehogyan sem tudtam. Keltnek köszönhető, hogy felrakhatom (meg persze annak, aki felvette), de még az ő anyagán is tömörítenem kellett, hogy beleférjen az sfport videómegosztója biztosította keretekbe. Megtehettem volna, hogy beágyazom a Discove Worldshots TV-ről, de én szeretem, ha valami egységes; ha már sfportosok a videók, ne legyen ez sem kivétel. A Worldshots TV-n bizonyára jobb a minőség, de én még mindig azt mondom, hogy élőben ott lenni az igazi. Úgyhogy ebből nem is csinálunk rendszert.

Újabb „miniegyetemes” előadás

Wells a vásznon.JPG

Csütörtökön lezajlott a szokásos SFportal Meetup a Főnix Klubban (minden hónap második csütörtökjén rendezik), ahol ismét előadtam én is; Wells a vásznon, ez volt az előadásom címe. Rendesen telt ház volt, nagyot néztem, amikor dugó miatti kis késéssel megérkeztem. Ennek a kis késésnek volt köszönhető, hogy Szedlák Ádám kiselőadásának csak a legvégére értem oda, amit azért is fájlalok, mert nagy szerelméről, a System Shock 2. című számítógépes játékról beszélt. Én ennek a játéknak csak a bemutató videójával találkoztam tíz évvel ezelőtt valami számítógépes úság cédémellékletén, és emlékszem, hogy határozottan ideges lettem tőle, ezért nagyon érdekelt volna, milyen lehetett a játék maga. Talán még kedvet is kaptam volna hozzá!

Ádámot a steampunk magyarországi helyzetének bemutatása követte, az előadó az a Tóth Emese volt, akit internetes körökben Automaton Aliza néven ismerhetünk: ő a Szt!mpank című blog anyukája. Az előadást nagyon hasznosnak tartottam, hiszen én például kívülállóként eddig azt hittem, hogy sokkal nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban ez a külsőségeiben igen látványos és hangulatában is magával ragadó szubkultúra.

Harmadikként Kánai András lépett a porondra, és a tőle megszokott (elvárt) alapossággal és lelkesedéssel a tudományos fantasztikum 1960-as és ’70-es években kibontakozó újhullámával ismertette meg a közönséget. Csípem ezt az Andrást, annyit röhögök újabban: ha a Galaktikában van egy novella, ami nálam kiveri a biztosítékot, az száz százalék, hogy neki az egyik kedvence! De az irodalmi, művészi sf iránti igényünkben egyformák vagyunk, úgyhogy ezt az előadást is nagyon élveztem.

Utoljára következtem én. Mivel a neten ma már találtam beszámolókat az eseményről, a magam minősítésétől eltekintek, és bemásolom a véleményeket ide inkább.
____________________
„Chelloveck előadása különösen tetszett. (A némafilmes kezdés nagyon megfogott.)”

– Tóth Emese a.k.a. Automaton Aliza

____________________
„Kollárik Peti, a régi scifi filmek kétlábon járó lexikonja pedig H. G. Wells írásainak filmfeldolgozásairól tartott színes előadást, és egy sor olyan filmről is beszélt, amelyekről nem is hallottam, de mindenképpen meg szeretném nézni.”

– Markovics Botond, magyarul: Brandon Hackett

____________________
„A Meetup záró előadását Kollárik Péter alias Chelloveck tartotta meg H. G. Wells műveinek megfilmesítéséből. Ugyan a televíziós produkciók nem is kerültek megemlítésre, így is hihetetlen mennyiségű filmről esett szó, melyek között a katasztrofálisan rossztól a zseniálisig minden kategória megtalálható. Az előadást a filmek plakátjai illusztrálták. Külön kiemelendő, hogy Péter maga is nagyon élvezte előadását és lelkesedését sikeresen átragasztotta a közönségre is.”

– Mayer István alias Adeptus

Ebből azt veszem ki, hogy nem untattam a hallgatókat. Ennek örülök. Az első meetupos előadásommal kapcsolatban is eléggé kedvező visszajelzéseket kaptam (Az amerikai fantasztikus film az ötvenes években), és természetesen a jövőben is igyekszem tartani ezt a színvonalat. Ti meg majd gyertek el legközelebb, akik nem voltatok eddig, szedte-vette teremtette; ha most ide begépelném az előadásom anyagát meg beszúrnám a diavetítésem képeit, az kábé annyit érne, mint egy begre tőgymeleg alkoholmentes sör, annak meg senkit nem tennék ki szívesen.

Gyors hangulat- és helyzetjelentés

Több oka is van annak, hogy mostanában ritkán vagyok tetten érhető a neten és nem csak a sci-fi portálokat és közösségi oldalakat, hanem a saját naplómat is hanyagolom. Nagyon durva netmegvonásban szenvedek, mert van egy kis prücök a gépemmel. Nincs komoly baj, csak a torka véres: elviekben pénteken már kész lett a diagnosztika, de még nem mertem betelefonálni a laptopszervizbe, ugyanis az alaplapszerelés is felkészületlenül éri nyáriasított pénztárcámat, ha pedig a legrosszabb eshetőség következik be, azaz alaplapcsere, akkor ott tartok, hogy annyiból akár új gépet is vehetnék; például egy olyan jópofa, kábé A5-ös méretű, manapság oly divatos és valóban praktikus Asus vagy milyen mininotebook-ot vagy mit. Nék, nék, na persze, ha fel lennék készülve rá, de nem vagyok, sem lelkileg sem pénzügyileg. Nem beszélve arról, hogy egy új gépnek (amellett, hogy üres az agya) más a tapintása, még a billentyűzet is máshogy nyomódik, én meg egy maradi és romantikus faszi lévén ragaszkodni szoktam a régi dolgaimhoz (régi! két éve kaptam), amit csak kevesen értenek meg. Az órám is csak azért nem felhúzós, mert nem hordok. Most egy picurka – egyébként szép kék – waión dolgozom, azt sem volt könnyű megszokni.

Hát ez van, ezért vagyok most jelen ritkábban a kibertérben, de azt azért nem szeretném, ha mindenki elfelejtene. Ráadásul a hétvégén volt egy emlékezetes esemény, amiről azért szeretnék írni pár sort: a HungaroCon, bár most már azt is megcsapta a huszonegyedik század szele: aki nem jött el, twitteren követhette az eseményeket, sőt ottjártamkor döbbenten tapasztaltam, hogy élő közvetítésben is nézhetők a neten a fontosabb előadások. Meg persze utólag is, ha jól tudom.
Continue reading ‘Gyors hangulat- és helyzetjelentés’

80. Ünnepi Könyvhét, szombati nap

Az idei könyvheti látogatásom igen tartalmasra sikeredett; elégedetten mentem haza este. Már egy órától kint kommandóztunk a fiammal és az egész délutánt ott töltöttük – Anya otthon maradt, és angol nyelvvizsgára való készülés címszó alatt Star Trek TOS-epizódokat nézett angol nyelven, angol felirattal, hála istennek nevelődik a családom, nagyon helyes.

Az első utunk a Tuan Kiadó pavilonjához vezetett, ahol kaptam egy úgynevezett recenziós (= kierőszakoskodott) példányt Csepregi Tamás nemrég megjelent könyvéből, a Szintetikus álomból: az ismertetőt hamarosan el lehet majd olvasni a blogomban. Később a füvön bele is olvastam: szerintem tetszeni fog. Mit ad isten, éppen akkor volt Csepregi Tamás dedikálása, még csak várnom vagy keresgélnem sem kellett. Előrelátóan magammal vittem Jonathan Cross (Benyák Zoltán) Kvartettjét is; nem volt a programban, Zoli mégis arra járt, ráadásul éppen akkor futott be, úgyhogy ripsz-ropsz vele is tudtam dedikáltatni a könyvemet. Most találkoztam velük először személyesen, csakúgy, mint Dörnyei Kálmánnal, aki az Athenaeum pavilonjánál dedikált; vele tudtam, hogy fogok találkozni, tehát A 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai is ott lapult már a táskámban. (Nagyon meglepett és jól is esett, hogy egyiküknek sem kellett mondani, kinek kell dedikálni a könyvet, mert mindhárman tudták a nevemet, Kálmán ráadásul a következőket írta, hehehe, a könyvbe: „Kollárik Péternek, a sci-fi nagymesterének”, na, csak megérte annyit fontoskodni meg okoskodni, milyen jó lenne mondjuk valami harmadik dologhoz is érteni még.)

Egy kicsit féltem, vajon hogy fogja magát érezni a fiam, de szerencsére hamar feltalálta magát, perecezett, lufizott, szökőkutazott, szaladgált, sőt egy koncertet is végignézett a kortársaival.

Feneketlen Rock and Roll a létem

A Galaktika pavilonjánál volt természetesen a legnagyobb banzáj, én a magam részéről a Kasztovszky Béla könyveimet vittem, a Kétszemélyes világot és a Grint. Béla bácsi dedikációjára már régóta fenem a fogam, de eddig elkerültük egymást, ha pedig mégis összefutottunk galaktikás vagy könyves rendezvényeken, sosem volt nálam könyv. Azután pedig összetrombitáltam a GFK-s írók új nemzedékét, azaz László Zoltánt (A Keringés), Antal Józsefet (Justitia), Szélesi Sándort (A beavatás szertartása) és Markovics Botondot (Isten gépei) egy csoportkép kedvéért; tíz-tizenöt év múlva jól fog jönni a Kölöknek mittudomén csajozásnál például.

László Zoltán, Antal József, Szélesi Sándor, Markovics Botond, Kis Chello, Nagy Chello

Egyelőre nem lehet tudni, fog-e vonzódni a tudományos fantasztikumhoz, hiszen most még minden érdekli, én azért remélem, igen, és bár erőltetni nem erőltetem, de igyekszem olyan szellemben nevelni. Habár, mint azt a következő kép is mutatja, akár másfajta közegben is találhat magának példaképeket.

Ereimben a Város lüktetése

Az amerikai fantasztikus film az ötvenes években

EloadA jelek szerint kezdek átkerülni a blogról a valós porondra, ugyanis a múltkori S.P.O.C.K előadásom után most az SFportal Meetup nevezetű „sci-fi miniegyetem” második összejövetelén tartottam kiselőadást a Főnix klubban a címben említett témában. De hogy az olvasók is részesülhessenek a fejtágításban, az előadás háttér-illusztrációjaként szolgáló diavetítés után megpróbálom leírni, nagyjából miről is volt szó tegnap este.

Continue reading ‘Az amerikai fantasztikus film az ötvenes években’

Robert Charles Wilson Budapesten - Az író, a turista és az ember

Sharry & BobA Galaktikának köszönhetően alkalmam nyílt Robert Charles Wilsonnal és feleségével, Sharryvel négy napot együtt tölteni. Nem mindennapos dolog az életemben, hogy egy ilyen jó és ilyen kedvelt íróval ennyi időt lehessek szinte sülve-főve, úgyhogy még ma is nagyon nehezen tudok napirendre térni a rengeteg élmény fölött. Tudom, hogy előbb-utóbb vissza kell rázódnom a hétköznapok egyhangúságába; jelenleg azonban az köti le minden energiámat, hogy megpróbáljak többé-kevésbé tárgyilagos hangot megütni ebben a bejegyzésben, mert nem szívesen tenném nevetségessé magam holmi kamaszos ujjongással, a legszívesebben most mégis az kívánkozna ki belőlem.

Continue reading ‘Robert Charles Wilson Budapesten - Az író, a turista és az ember’

Eléggé izgulok

rcw.jpgNa, mert az van, hogy a Könyvfesztivál apropójából ma érkezik Magyarországra Robert Charles Wilson Kanadából (akik ne adj’ isten nem ismernék: töméntelen sf, köztük a magyarul is megjelent Hugo-díjas Pörgés, a Tengely és a napokban remélhetőleg megjelenő Bioszféra írója), majdnem egy hétig itt lesz, és nekem jutott az a (nem is annyira feladat, mint inkább) megtiszteltetés, hogy a héten gondoskodjak róla, ne érezze már olyan elanyátlanodva magát, megmutogassam neki a várost, miegyéb. Szemrebbenés nélkül szabaddá is tettem magamat a munkahelyemen a hét hátralevő részére, szerintem sokkal kellemesebb program egy kedvelt íróval lófrálni, mint itt szerencsétlenkedni; na most csak azért írom le ezeket még idebentről, mert aztán ki tudja, mennyi időm lesz netezni. Majd azért mesélek. Amikor Farkas két hete felhívott az ötlettel, igyekeztem könnyed tónust megütni, de az igazság az, hogy egy kicsit meg vagyok hatódva. Még lesz egy órám, de már nem igazán tudok arra koncentrálni.

Na ma viszont csakugyan rám szálltak szépen a lepkék

A Galaktika szerkesztőségébe először 1988-ban nyertem bepillantást. Tizenöt éves fejjel természetesen csak a képzelet segítségével: a 101 mini sci-fi egyik egypercesét olvasva lelki szemeim előtt megjelentek az ott dolgozók. És nagyjából azóta izmoztam azon, hogy egyszer én is közéjük valónak tekinthessem magam, hogy egy nap majd nekem is bedobjon egy ilyesmi meghívót a postás bácsi:

Megh�vó

Húsz évnek kellett eltelnie hozzá. Nyilván ha akkoriban valaki azt mondja, hogy ez a postás bácsi egy megfoghatatlan bithalmaz lesz, a meghívó tetszés szerint nagyítható-kicsinyíthető, csillámló képkockák összessége, a postaládámat pedig egy bárhová magammal vihető elektronikus ketyere képernyője jelenti majd, hát azt felelem neki, hogy ez a legdurvább szájenszfiksön, amit csak hallottam. Ahogyan ez, ugyanúgy a szerkesztőségek mindennapi élete is sokat változott, maradi-romantikus emberke lévén azt kell, hogy mondjam: sajnos. A Háló jó(?)voltából megritkultak a személyes találkozások, ezért is volt hatalmas ötlet ez a koccintgatós évköszöntő a Fény utcában. Meglepődtem, hogy harmincnál is többen gyűltünk össze írók, fordítók és szerkesztők, eddig valahogy soha nem számoltam össze, hányan lehetünk. (Jólesik ám ezt a többes szám első személyt használni, hiszen – rám mélységesen jellemző módon – igaz, hogy 2005 novemberében indult csak újra a folyóirat, én már júniusban galaktikás névjegykártyát osztogattam a haverjaimnak.) Kár, hogy csak két órát tudtam maradni, gyanítom, a többiek szokás szerint még átmentek a kocsmába. Mindenesetre volt százhúsz percem, amikor minden érzékszervemmel érezhettem, hogy igen! most ott vagyok, ahol gyermekkorom óta lenni szerettem volna.




Hogyan kommenteljünk!

A legtöbb hozzászólni kívánó olvasót ismerősként üdvözli a blog. Ez megtévesztő, mert az ellenőrző szót ugyanúgy kéri, csak nem mutatja. A megoldás: meg kell nyomni a köszöntés mellett a "Változtat" gombot, és immár beírható a kért ellenőrzőszó.

Towel Day - Don't Panic

 



Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

március 2010
H K S C P S V
« feb    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek