Kollárik Péter internetes naplója
Gyanús is volt nekem, amikor az újságosbódé plakátján láttam, hogy már megint John Berkey festmény van a Galaktika címlapján. (Imádom a képeit.) Aztán csak ma vettem meg a magazint, és onnan tudtam meg, hogy sajnos nemrég elhunyt; a következő számban lesz róla megemlékezés.
Az SF WIW-en a legelső képgalériámat az ő festményeiből állítottam össze még annak idején — a szavak helyett beszéljenek most azok:
Hát nem bírom ki. Nem én fedeztem fel ezt a verziót, Dzséjt kolléga blogjában akadtam rá, de nagyon fasza. Nem szerette soha a Csillagok háborúját az, aki egy ilyenen nem hatódik meg. A bejátszás után tessék szépen átfáradni a Lightspeedbe és figyelmesen elolvasni ezt a bejegyzést, igazi rajongók pedig tegyék, amit tenniük kell, én nem nagyon szaporítanám tovább a szót.
Lehet, hogy maradi dolognak tűnik, de imádom a rádiójátékokat. Legendássá váltak – az én generációm számára legalábbis – a László Endre Szíriusz kapitányáról szóló rádiójátékok, és azt hiszem, nincs sci-fi rajongó, aki ne tudná, hogy a Galaxis Útikalauz stopposoknak is a BBC rádiójátékaként kezdte meg diadalútját. (Nekem megvan, imádom hallgatni.) A BBC a Gépnarancsból is tűrhető négyrészes rádiójátékot készített, nyilván kötelező darabja ez is a gyűjteményemnek; írtam már róla ebben a blogban.
Ma pedig egy réges-régi álmom teljesült, ugyanis megszereztem a Star Wars rádiójátékokat végre. Amikor a Del Rey Books 1994-ben kiadta a szövegkönyveket, én azonnal megvettem A New Hope-ot (1981-ben sugározta a National Public Radio) és a The Empire Strikes Back-et (1983). Tisztában voltam tehát vele, miről szólnak, milyen extra jeleneteket tartalmaznak, de meghallgatni ma sikerült először.
Brian Daley, a Han Solo-könyvek írója a felelős az adaptációért, miután Lucas gyakorlatilag fillérekért eladta a jogokat a rádiónak, és megengedte, hogy a filmekből kölcsönözzék a zenét és a hanghatásokat. A film szereplői közül egyedül Mark Hamill (Luke) és Anthony Daniels (Thripio) szerepel a rádiós változatban, a többi színészt nem könnyű megszokni, kicsit furcsa például a nyivákolós Ann Sachs vagy az igen tenyérbemászó Perry King nevű színészek hangjait hallani Leia hercegnőként ill. Han Solóként. (A Birodalom visszavágban viszont Billy Dee Williams adta Lando hangját.)
Ebben a rádióadaptációban temérdek újdonságra lelhetünk. Megtudhatjuk például, Leia birodalmi szenátorként milyen körülmények között férkőzik közel a szalagokhoz, valamint azt is, hogy van egy kitartó udvarlója egy birodalmi tiszt, Lord Tion személyében. Végigizgulhatjuk Luke balul sikerült száguldozását a „szöcskével”, amit a könyvben csak elmesélt. Fültanúi lehetünk a hercegnő vallatásának is, és még nagyon sok olyan szereplővel ismerkedhetünk meg és rengeteg olyan beszélgetést hallhatunk, amelyekkel eddig sem a filmekben, sem a könyvekben nem találkozhattunk. Felsorolni lehetetlen: legalább ötven többlet-jelenet hallható a dramatizációkban. Minden rajongónak melegen ajánlom.
Nyilván a rádió anyagi helyzete miatt A Jedi visszatérből már nem készült rádiójáték; Daley azonban nem sokkal a halála előtt, 1996-ban megírta, a Highbridge Audio pedig CD-n és kazettán kiadta a hatodik epizódot is. Itt már Luke és Lando sem a régi, előbbinek egy Joshua Fardon, utóbbinak egy Arye Gross nevű színész kölcsönzi a hangját. Anthony Daniels azonban ebben a részben is közreműködött Thripióként!
Mindamellett, hogy öröm hallgatni ezeket a feldolgozásokat, az is igaz, ahogyan hirdették őket: „Láttuk a filmeket. Olvastuk a könyveket. Ám a történetnek csak a felét ismertük eddig.”
Mivel a múltkor majdnem kirobbant egy heves flame Merras blogjában a Csillagok háborúja előzményeivel kapcsolatban, és mivel volt egy olyan érzésem, hogy igazából én robbantottam ki, lelkiismeret-furdalástól vezérelve megnéztem a tévében tegnap leadott második epizódot. Annyira tényleg nem tetszik az előzménytrilógia, hogy dévédén beszerezzem, úgyhogy ez most kapóra jött.
Az csakugyan igaz, hogy adnak némi pluszt a már megismert világhoz az új részek. Magam is örültem annak, amikor a Tatuinon meglátogattuk a fiatal Owen bácsit és Beru nénit, az ő jeleneteik segítettek abban, hogy egységessé álljon össze a hat rész. (Természetesen a harmadik epizód rengeteg jelenete gondoskodik erről, főleg a vége felé.)
Sosem voltam Boba Fett rajongója, de tisztában vagyok vele, hogy A Birodalom visszavágban elmondott néhány mondata és pár perces jelenete (A Jedi visszatérről nem is beszélve) mitikus hőssé tette őt számos rajongó szemében, éppen ezért kedves gesztusnak érzem a készítők és George részéről, hogy megmutatták az arcát (a gyermekkori és a felnőttkori arcát is, hiszen Jango klónja), valamint hogy elég jelentős szerepet osztottak rá. Az más kérdés, hogy nehezen hihető a számomra, hogy pont egy nyikhaj pénzbehajtó faszi génjei alapján készült a magamfajta „régi rajongók” számára csakis az öreg Obi-van szavaiból ismert, legendás Klón-háborúk összes klónja, de ne kukacoskodjunk. (C-3PO hajlékonysága is nehezen hihető volt a robotösszeszerelő-üzem jelenetében, amikor kapaszkodott; ezt a részt jobb lett volna a páncélos Anthony Danielsszel eljátszatni, hogy életszerű legyen.)
De a Jedik akkor is balfácánok.
A bronz és az ezüst fokozatot a bejegyzéseim számáért, az aranyat az sfblogs toplista filmes fordulójának összesítéséért kaptam.
És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?
Az offolás magasiskolája