Gyermekkoromban úgy szerettem a Magyar Televízióban, hogy az év végi ünnepek alkalmával mindig kedveskedett valami újdonsággal, ínyencséggel, sosem látott érdekességgel. Szeressetek most ti is engem úgy, ahogy én szerettem a Magyar Televíziót annak idején! 
Úgyis a szeretet ünnepe van ma; nem a feszültségeket kell gerjeszteni fölöslegesen: azért van karácsony, hogy hátradőljünk és baromságokat nézzünk a Sztárüjformában, miközben zabáljuk a fenyődíszítésre szánt szaloncukrot. Kellemes karácsonyt kívánok, valamint jó szórakozást ehhez az 1980-ban sugárzott tinglitangli idiotizmushoz. Na erről ennyit.
Ma pedig egy réges-régi álmom teljesült, ugyanis megszereztem a Star Wars rádiójátékokat végre. Amikor a Del Rey Books 1994-ben kiadta a szövegkönyveket, én azonnal megvettem A New Hope-ot (1981-ben sugározta a National Public Radio) és a The Empire Strikes Back-et (1983). Tisztában voltam tehát vele, miről szólnak, milyen extra jeleneteket tartalmaznak, de meghallgatni ma sikerült először.
Sosem voltam Boba Fett rajongója, de tisztában vagyok vele, hogy A Birodalom visszavágban elmondott néhány mondata és pár perces jelenete (A Jedi visszatérről nem is beszélve) mitikus hőssé tette őt számos rajongó szemében, éppen ezért kedves gesztusnak érzem a készítők és George részéről, hogy megmutatták az arcát (a gyermekkori és a felnőttkori arcát is, hiszen Jango klónja), valamint hogy elég jelentős szerepet osztottak rá. Az más kérdés, hogy nehezen hihető a számomra, hogy pont egy nyikhaj pénzbehajtó faszi génjei alapján készült a magamfajta „régi rajongók” számára csakis az öreg Obi-van szavaiból ismert, legendás Klón-háborúk összes klónja, de ne kukacoskodjunk. (C-3PO hajlékonysága is nehezen hihető volt a robotösszeszerelő-üzem jelenetében, amikor kapaszkodott; ezt a részt jobb lett volna a páncélos Anthony Danielsszel eljátszatni, hogy életszerű legyen.)
Az offolás magasiskolája