'Star Trek' kategória archívuma.

William Shatner Kr. e. (Kirk előtt) néhány évvel

Alexander The GreatEgy pilot 1964-ből: Nagy Sándor. Sokak szíve megdobban, amikor észreveszik, hogy a címszereplő egy sármos fiatal színész: a később a Star Trek sorozat James T. Kirk kapitányaként legendává vált William Shatner. A történelmi sorozat arra a sorsra jutott, mint Mia Wallace Dögös ötöse, azaz az egyórás pilótafilm után nem lett belőle semmi. Lentebb megtekinthetők a Shatnert tartalmazó jelenetek; rajongóknak kötelező! És izgalmas azon is elgondolkodni, mi lett volna a Star Trekkel, ha a Nagy Sándort mégiscsak elkezdik forgatni a mi Billünkkel…

Star Trek XI. – Az ifjú titánok harca

The Future BeginsHát régen éreztem magamat ennyire elégedettnek. Mostanában nem nagyon elégítettek ki az új science fiction filmek, ráadásul az idejét sem tudom, mikor láttam utoljára Star Trek filmet (Nemesis), Star Trek filmet moziban (Űrlázadás), olyan Star Trek filmet moziban, ami tetszett (Kapcsolatfelvétel), olyan nekem tetsző Star Trek filmet moziban, amelyben kedvenc hőseim, az eredeti sorozat legénysége (is) szerepet kapott (Nemzedékek). De ma éjjel végre önfeledten szórakozhattam!

Ügyesen meg volt szervezve a vetítés a MOM Parkban, ugyanis a kb. éjféli kezdés előtt, már tíz órakor elkezdődtek a programok tízperces minielőadások formájában. Sayed a ST-világ értékeiről és a toleranciáról beszélt, Jun a rajongói kampányokról, én az S.P.O.C.K zenekart mutattam be az egybegyűlteknek két feliratozott klippel illusztrálva (remélem, sikerült nemcsak megismertetnem, hanem megszerettettem is őket), Németh Attila arról nosztalgiázott, hogyan ismerkedett meg a sorozattal, Dzséjt pedig a tizenegyedik mozifilmet felvezető Countdown című képregényről mesélt. A műsor házigazdái Kaszás Rita és Orgel Csilla, a “trill-ikrek” voltak.

Sokan izgulnak J. J. Abrams filmje miatt, elképzelhető, hogy én is tiszta  ideg voltam, minden okom meg is volt rá, de most megnyugodva innen üzenem mindenkinek: ne tegyék! Igaz, a tempó egy kissé gyorsra sikeredett az én Gorn-verekedéseken és Vejurös sztorikon edződött ízlésemnek, és igaz az is, hogy a történet pimaszul arcul csapja az eddig ismert ST-történelmet, mégsem sikerült felháborodnom. Merész, az igaz. A Star Trekhez képest túlságosan, elég huszonegyedik századian akciódús. Viszont a szereplők jelleme egytől egyik telitalálat, ez és a sok elhelyezett utalás a régebbi történetekre mindenért kárpótol. Nem tudtam úgy nézni, mintha előtte nem is ismertem volna a Star Treket, de állítólag tacskók számára is érthető; ehhez a kedves, nem erőltetett, egészségesen adagolt célzások már csak többletet adtak. Az eredeti sorozat szereplőinek ilyennek kellett lenniük fiatalon, a  jellemábrázolás mindenki esetében tökéletes; ezt a  célkitűzést a készítők kifogástalanul teljesítették, nem tudom, ez kinek az érdeme, rendezőé-e, forgatókönyvíróé-e vagy a színészeké, de roppant hangulatos lett tőle az végeredmény. Nem a Star Trek TOS-hangulatára gondolok, azt nem is vártam el (ifjoncok, akik pörgősebb mozikat igényelnek, azonban nem fognak csalódottan felállni a székből): kénytelen-kelletlen el kell fogadnom, hogy egyszerűen változik a világ, változnak az igények, színesebb a Galaktika magazin is, szóval nem ágálok, pláne nem kricsálok emiatt. A Star Trek XI. végre! egy olyan film, ami elé a stáblista végiggörgése után is le tudnék ülni még egyszer… akár azonnal is. Meg vagyok nyugodva.

Star Trek - A tejfelesszájú legénység

Solarik tudományos tiszt üzenete az sfblogs.net olvasóinak

Pillantás a kulisszák mögé

Create Your Own

A novella, ami tömérdek Star Trek rajongót tett Larry Niven rajongóvá is

A legújabb, februári Galaktikában olvasható Larry Niven Az alakváltó fegyver (The Soft Weapon) című elbeszélése, jobban mondva az első része annak, mivel folytatásokban lesz közölve, kérem. A mű először a Worlds of If magazin 1967. februári számában jelent meg, és a „Known Space” azaz az „Ismert űr” univerzumában játszódik, valahol a Béta Lyrae ikercsillag közelében, egy négyfős kzin kalózbrigád, egy bábos és egy emberpár szerepeltetésével.

A mű érdekességét az (is) adja, hogy Niven később Gene Roddenberry kérésére egy Star Trek történetet is fabrikált belőle a Star Trek: The Animated Serieshez, tehát a rajzfilmsorozathoz. Ezt először 1973. december 15-én sugározták, a címe The Slaver Weapon (A rabszolgatartók fegyvere) lett, és az egyik leghálaistenebb Star Trek sorozattörténetként tartják számon. Nyilván Csillagflotta-tisztek vették át az eredeti figurák helyét, a kzinek azonban szerencsére a rajzfilmben is kzinek, nem pedig, teszem azt, klingonok, úgyhogy néhány „apró” változtatástól és sok-sok egyszerűsítéstől eltekintve mégiscsak egy Niven-sztori maradt a rajzolt verzió.
Tekintse meg a rajzfilmet most illegálisan! Legyen Ön is a bűntársam!

Mint látható, Jason Papandreu helyett Sulu a főhős, a feleség, Anne-Marie helyett Uhura szerepel, aki ugyancsak nő, Nessus, a bábos helyett pedig Spock, aki úgyszintén vegetáriánus. Nyilván aki szeretné a magazinban is végigizgulni a folytatásos történetet, annak nem ártott hamarabb kikapcsolni a lejátszót, de remélem, ennyi esze azért mindenkinek volt, külön figyelmeztetés nélkül is.

Continue reading ‘A novella, ami tömérdek Star Trek rajongót tett Larry Niven rajongóvá is’

Ha már sorozat

Ha már sorozatot nézek (évad satöbbi), nálam a sokak által nézhetetlennek tartott Star Trek – The Original Series az etalon. Az egész itt kezdődött, itt még minden olyan, amilyennek Gene Roddenberry megálmodta. Milyen Rick Berman! Ez az igazi Star Trek, a maga kezdetleges trükkjeivel, ám szerethető Enterprise-legénységével. A sorozat, amelyben a hajók egymással szemben állnak le űrcsatázni (akár a tengeren), és csakis oldalra térnek ki, sohasem fehehehel vahahagy lehehehe. A sorozat, amelyben, ha a hajó találatot kap, kiesnek az emberek a székükből, ám a kabinjaikban a dísztárgyak a helyükön maradnak. Imádni-, egyszersmind tisztelnivaló remekmű.
Legújabb szerzeményemmel az a baj, hogy négylemezes, tehát egy korongon 15-20 órányi anyagnak kellett helyet szorítani, ezt pedig a képminőség sínyli meg. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy bármikor kézbe lehet venni, simogatni, gyönyörködni benne. Mert létezik ugyan millió és egy sci-fi (vagy sf-közeli) sorozat, de ezt az egyet mindenkinek ismernie kell.

Néhány érdekes adat.
Említettem a székből való kiesést, szerintem ebben Uhura tartja a csúcsot: kilencszer pottyan a fenekére.
A legszebb szállóigék: “I’m a doctor not a…” (bricklayer, magician stb.) Bones találmánya, kereken tíz alkalommal fordul elő az eredeti sorozatban; ugyancsak a doki megállapítása a “He’s dead, Jim”, tizenkilencszer hallhatjuk, Spock kedvelt szavajárása, a “Fascinating” pedig nem kevesebb, mint negyvenhat alkalommal hangzik el.
Kirk kapitányunk csillagflottás egyenpólója hétszer is elszakad dulakodás közben. Hét régebbi viszonyára derül fény (a nyolcadikra a második mozifilmben), és a sorozat több tucat részében egy (azaz egy) nő közeledését utasítja vissza.

Mosanában azon dolgoznak, hogy egy ún. “enhanced version” keretében újraalkotnak néhány trükköt, hátteret, hogy egy kissé emészthetőbb legyen a mai effektkényeztette közönségnek a sorozat. Szerintem ez fölösleges. A Star Trek TOS így tökéletes, ahogy van.

Se nem Bizet, se nem Berlioz!

Na, mondom villámgyorsan a jövő heti programajánlót, hogy még legyen idő beszerezni a jegyeket rá.

Június 5-én (kedd) és 6-án (szerda) ha valaki Dallas felé csámborog, okvetlenül menjen be a Meyerson Szimfonikus Központba, mert a dallasi szimfonikusok hatalmas bulit fognak csapni “A Star Trek zenéje” felkiáltással este fél nyolckor. Alexander Courage, Jerry Goldsmith, Cliff Eidelman, Leonard Rosenman, Dennis McCarthy és James Horner melódiái szolgáltatják majd a talpalávalót. Balfrász, te, úgy tudom, ott laksz nem messze, most néztem meg, alig pár centi a távolság a térképen. :D
A buli házigazdái sem holmi nyikhaj mitugrászok ám: a Q-t alakító John de Lancie és Robert Picardo, a holodoki!

Mivel a gúgl úgyis lassan már felnőttpelenkát reklámoztat az oldalamon, megengedhetek magamnak egy kis nosztalgiát.
Nyolc évvel ezelőtt személyesen találkoztam Jerry Goldsmithszel! A Vörösmarty téren a Budapest Fesztiválzenekart vezényelte, és a saját filmzenéit húzták el. Volt Rambo, Elemi ösztön, Mulan, aztán még Alien is… no és persze Star Trek! Hát majdnem megmihálylottunk!
Van egy haverom, aki megszállott autogramvadász, a leginkább a személyesen kapott aláírásokat értékeli (de Andy Vajnától kapott mellé egy nyálas szivarcsutkát is, szóval hihetetlen faszi), nagy mozirajongó lévén naná, hogy odavitt minket hozzá. Nekem sajnos csak a ST II. és III. zenéje van meg (bakeliten!), azok pedig James Horner szerzeményei, így nem írattam alá semmit; ha tudtam volna, hogy Jerry bácsi öt év múlva eljut oda, ahová enber még nem merészkedett, természetesen máshogy állok hozzá, például elviszem a First Contact zenéjét audiokazettán. Most már verhetem a fejemet a falba.

Na, de hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem: iszkiri, gyerünk megvenni a jegyeket!
(Én sajnos aznap épp nem érek rá. Meg másnap se.)

Spock’n’Roll!

A Solaria fórumán egy pulber nevű fiatal, lelkes fórumtárs zenei topikot nyitott, s mivel nem nézhettem tétlenül, hogy science fictionről ne essék szó, egy kicsit változtattam a koncepción; így utólag visszagondolva úgy érzem, nem tettem rosszul, hogy hozzászólásommal egy kissé más mederbe tereltem a témát, ugyanis a zene és a sci-fi kapcsolatát tárgyaljuk ki immár. Néhányan tanácstalanok voltak, én pedig több ízben is emlegettem egy nem túl ismert svéd zenekart, ám úgy vélem, az internetes naplóm zenei része kitűnő terep a részletesebb bemutatásukhoz, hiszen minden bizonnyal számot tarthatnak a science fiction rajongók nagy részének érdeklődésére.

Az S.P.O.C.K nevű formáció 1988-ban alakult. Már a megjelenésük is elárulja, hogy Star Trek rajongókkal állunk szemben. A kezdet kezdetén kedves levelet írtak a Paramount filmstúdiónak, amelyben érdeklődtek, hogy használhatják-e a Spock S.P.O.C.Knevet, mire a csúnya paramountos bácsik a következőt írták vissza: „Ez sokba fog kerülni, gyerekek.” Ekkor vették fel a Star Pilot On Channel K nevet, amelynek a rövidítését használják: ebbe aztán már nem lehet belekötni.
Öt év zenélgetés után jelent meg az első nagylemezük, amely a találó Five Year Mission címet kapta, s ezt több stúdióalbum is követte. A zenekar részletesebb történetéről, a faramuci nevű tagokról, a tagcserékről, a lemezekről és fellépésekről az együttes hivatalos rajongói oldalán sokat lehet olvasni, ott a szélin, a bannerek fölött, a Tízpontos oldalak nevezetű menüben el is lehet érni egy kattintással.

Gyakorlatilag akár mellékes is lehetne, milyen stílusú zenét játszanak, hiszen csupán a dalszövegeik miatt is megérdemlik a figyelmet. A dalok nagy része természetesen Star Trek témájú: némelyik konkrét epizódok történetét meséli el (Charlie X; Trouble With Tribbles; Mirror World), de általános trekkes témákat is feldolgoznak (Never Trust A Klingon; Neutral Zone; Dr McCoy stb).
A többi neves sci-fi film is megihlette a fiúkat, mint például a Star Wars (The Stormtrooper, amely hangulatában emlékeztet Kevin J. Anderson: A rohamosztagos meséje c. novellájára a Mos Eisley-i mesékből), az Alien-filmek (In Space No One Can Hear You Scream) vagy akár az E.T., a földönkívüli (E.T. Phone Home).
Vannak aztán saját kútfőből merített ötletek is: ilyen az egykori kozmikus szépségkirálynő történetét elregélő Astro Girl (a leányzó végül a galaxis piroslámpás negyedében, egy lepattant űrkricsmiben végzi pultoslányként) vagy a Last Man On Earth (a végén nem egészen Fredric Brown-i csattanóval, de azért szellemes fordulattal, a radioaktív sugárzás ugyanis egyúttal halhatatlanná tette hősünket… grrr…)A Piece Of The Action
Az All ET:s Aren’t Nice arra hívja fel a figyelmet, hogy a kapcsolatfelvétel nem feltétlenül lesz olyan romantikus, mint sokan hiszik, ezért nem árt csatlakozni az ARM-hez (Alien Resistance Movement – létező mozgalom!); míg a Search The Sky-ban lelkes ifjoncok kémlelik az eget, hátha megjelenik valami (és lőn!).
Az elvontabb merengés sem maradhatott ki: az Edge Of Forever az idő természetét boncolgatja, míg a Take Me To The Stars az emberiségtől megcsömörlött és a jövőt félő ember segélykiáltása.
Zeneileg a nagy elődök előtti tisztelgésnek érzem a The Androids Are Here, az E-lectric illetve az I Am An Android című számokat (ez utóbbi szövege található a rólamfüleim „/c” szekciójában, bocs).

Apropó, ha már azt mondtam, hogy „zeneileg”! Kérem, ez itt a legtisztább, naiv, őszinte elektronikus űrpop, precíz ritmusokkal, kedélyes dallamvezetéssel. A velem egykorúak elkerülhetetlenül találkozhattak a Kraftwerk utáni és a house meg a trance zenék előtti, nyolcvanas évekre jellemző szinti-pop nótákkal; nekik biztosan tetszeni fog, még ha nem is kivétel nélkül, ez a kilencven százalékban vidám kis muzsika. Angolul egy kicsit is értőknek hálás darab, tökéletes nyelvtannal, a Past Perfect Tense, a feltételes módok vagy az igeidő-egyeztetések értő, hibátlan használatával, valamint a gyakran fölöslegesen hangsúlyozott határozatlan névelők ellenére is remek kiejtéssel. Hallgassátok már meg egyszer, üde, kellemes kikapcsolódásban lesz részetek.

“Kirk here!”

The Transformed Man LPUtálom a tévét; gyakran hangoztatom, hogy nekem csak azért kell a készülék, hogy legyen min megnéznem a videokazettákat és a DVD-ket, ám néhanapján el kell ismernem, hogy ki lehet fogni egy-két épkézláb műsort. És néha a leglehetetlenebb helyeken! Ma például a storytv-n adtak egy remek, egyórás riportfilmet William Shatnerről. Rengeteg mindent meg lehetett tudni nem csupán arról, hogyan birkózott meg Shatner az Enterprise Kirk kapitányának szerep-skatulyájával, hanem az egész életéről és pályafutásáról. Érdekes információkban gazdag műsort láttam, tele vicces anekdotákkal, hasznos tudnivalókkal, töméntelen mennyiségű archív fotóval (még a Star Trek előtti időszakból, sőt, a kis Bill gyermekkorából is), amely természetesen azzal ért véget, hogyan volt képes a színész (és SF-író) kitörni a Csillagflotta tisztjének árnyékából. Érdemes odafigyelni tehát a közeljövőben a storytv műsorára, valószínűleg meg fogják még ismételni; ha valaki ne adj’ isten lemaradt volna róla, de szeretné megnézni, én leszek a legutolsó, aki megpróbálja lebeszélni erről.

Live long and prosper!

Mindenhol erről olvasok mostanában, ezért aztán már rettentően kíváncsi vagyok az új Star Trek mozifilmre, amelyben ők lesznek a főszereplők:

Beam us up, Scotty!

Mindemellett egy kissé fázom is tőle, ugyanis nekem a legutóbbi nem nyerte el a tetszésemet. Az én kedvencem a VI., második helyen áll a VIII., a harmadikon pedig a IV. rész.




Hogyan kommenteljünk!

A legtöbb hozzászólni kívánó olvasót ismerősként üdvözli a blog. Ez megtévesztő, mert az ellenőrző szót ugyanúgy kéri, csak nem mutatja. A megoldás: meg kell nyomni a köszöntés mellett a "Változtat" gombot, és immár beírható a kért ellenőrzőszó.

Towel Day - Don't Panic Miner.hu

 



Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

március 2010
H K S C P S V
« feb    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek