Ide kerülnek majd azok a nagyobb lélegzetű filmek, amelyeket nincs értelme bejegyzéshez mellékelni, némelyik majdnem egy órás, viszont mindenképpen kellemes időtöltés lehet a nézésük.

Kezdetnek itt van Georges Méliès Utazás a Holdba (La voyage dans le Lune) című remeke, amelyet még 1902-ben forgatott Verne és Wells regényei alapján. Mindössze tíz perc az egész, SF-kedvelőknek kihagyhatatlan csemege, hiszen a mű mérföldkőnek számít a tudományos-fantasztikus filmek (mi több, általában a filmek) történetében:

Következzen egy interjú kedvenc külföldi írómmal, Robert Sheckleyvel (1928 – 2005). A szerző beszélgetőpartnere Roberto Quaglia olasz sf-író, Sheckley-guru, az Európai SF Szövetség alelnöke, a taljánok Németh Attilája! A beszélgetést 2004 nyarán rögzítették Genovában, megtekintése egy fertályórát vesz igénybe:

Zsenge korú scifi-rajongóknak is (és természetesen hozzáértő idősebbeknek egyaránt) önfeledt szórakozást nyújthat a következő húszperces minimozi, a Xenobi Studios többszörösen díjnyertes, roppant hangulatos animációs kisfilmje egy aprócska kék robot kalandjairól egy űrállomáson. A film címe: Blue.

A most következő tízperces alkotás egy kicsit régebbi darab, még 1965-ben készült, a címe Csigák (Les Escargots). A különös történetet még érdekesebbé teszi, hogy René Laloux rendezte, akinek többek közt A vad bolygót (La Planète sauvage), a Gandahart és Az idő urait is köszönhetjük.

Azoknak, akik könnyedebb kikapcsolódásra vágynak, következzen most egy kis zene. Sarah Brightman és a Hot Gossip I Lost My Heart To A Starship Trooper című számához valószínűleg a világ legrosszabb videoklipje készült. A komolytalan dalszöveg és koreográfia mellett érdemes odafigyelni a neves sf-filmekből beollózott hanghatásokra és zenei motívumokra; összességében mégis egy imádnivaló darab.

A következő beszélgetőműsor két részletben tekinthető meg. A 2004-ben, Romániában készült, nagyjából egy órás televíziós talkshow házigazdája Alexandru Mironov, beszélgetőpartnerei Roberto Quaglia, Ian Watson és Robert Sheckley; a téma természetesen a science fiction.

Egy elveszett film nyomában címmel írtam már egy blogbejegyzést Paul McGuigan filmjéről, amely Irvine Welsh azonos című elbeszéléséből készült; a film azóta szerencsére „megkerült”. Mivel rendkívül nehezen szerezhető be, úgy érzem, a legigazságosabb eljárás, ha itt elérhetővé teszem. Testcserés.

A Laár pour l’art Társulat Vastyúk is talál szeget című műsorában mutatták be az alábbi science fiction témájú jelenetet. Szereplők: Dolák-Slay Róbert, Laár András, Galla Miklós és Nagy Natália.

Több komolyságot, kérem! Következzék tehát a monológ Shakespeare Hamletjéből, klingon nyelven! Előadja Brian Rivera, rendezte Amir Sharafeh. Sokat hallottunk róla, Gorkon kancellár emlegette, Chang tábornoktól hallhattuk az első sorát, de most végre itt van a maga teljességében.

(Figyelem! A Chello TV műsorkínálata folyamatosan frissül.)


Hogyan kommenteljünk!

A legtöbb hozzászólni kívánó olvasót ismerősként üdvözli a blog. Ez megtévesztő, mert az ellenőrző szót ugyanúgy kéri, csak nem mutatja. A megoldás: meg kell nyomni a köszöntés mellett a "Változtat" gombot, és immár beírható a kért ellenőrzőszó.

Towel Day - Don't Panic Miner.hu

 



Társalgó

De egy dolgot nem árt azért észben tartani: A chat elszáll, a komment megmarad.


Kincses Kalendárium

március 2010
H K S C P S V
« feb    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Az offolás magasiskolája

Bannertorony

Kitüntetéseim:

A Vogon Építész Flották elhelyezkedése

Locations of visitors to this page

És az üresen maradt helyek? Hic sunt leones, vagy mi? És azokat majd én fogom lebontani a saját kezemmel? Vagy hogy gondolja ezt Prostatikus Vogon Jeltz?

És végül: ami a rólamfülből kimaradt...

Interjú a scifi.hu-n


Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek